Albon szerint nem biztos, hogy ő hibázott

Alexander Albon továbbra sem adja fel a reményt, miszerint jövőre is Max Verstappen csapattársaként kezdheti meg a szezont. Azonban ha a Red Bull thai versenyzőjének eddig nem lett volna elég oka az aggodalomra ülése miatt, az Emilia-Romagna Nagydíj történései után egész biztosan van.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az imolai aszfaltcsíkon megrendezett Emilia Romagna Nagydíj utolsó körei több drámát eredményeztek: előbb a második helyen haladó Max Verstappen gumijai mondták fel a szolgálatot, majd a pontszerzés kapujában álló George Russell irányította falba Williamsét a biztonsági autós fázis alatt.

A Red Bull thai versenyzője, Alexander Albon a két Mercedes mögötti dobogós helyre pályázott egészen addig, amíg az újraindítást követően megforgatta az RB16-ot. Albon visszaesett a mezőny végére, majd a 15. helyen zárta a futamot.

Még több F1 hír:

Versenymérnöke elnézést kért azért, amiért a Safety Car alatt nem hívta be a bokszba Albont, hogy új gumikkal fejezhesse be versenyét.

„Ez egy olyan verseny volt, ahol folyamatosan valaki más mögé voltunk beragadva” – mondta Albon.

„Nem volt mit tenni. Utólag persze jobb lett volna, ha a többiekhez hasonlóan mi is kereket cserélünk az utolsó körök előtt.”

„Nem volt egyszerű dolgom: én voltam az első visszahűlt abroncsokon versenyző pilóta, akit az új gumikkal haladók támadhattak.”

„Ha kiállunk, talán a dobogó is meg lett volna. Sokszor ennyin múlik a dolog.”

Albon megpördülése kívülről ki nem kényszerített hibának tűnt, a versenyző azonban azt az információt kapta, hogy megpöckölték hátulról.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Azt mondták, valaki hozzám ért, de nem tudom pontosan. Ha senki sem ért hozzám, akkor a hideg gumik és a tapadás hiánya miatt történt. Először az egyik McLarenre gyanakodtam, de talán tévedek.”

Egyes pletykák szerint Albon sorsa a Red Bullnál már az Emilia Romagna Nagydíj előtt megpecsételődött. Az biztos, hogy a thai versenyző zsinórban negyedik nullázása nem segíti jövőjét a csapatnál. Albon ennek ellenére pozitívan értékeli hétvégi teljesítményét.

„Természetesen továbbra is kitartok, és minden tőlem telhetőt megteszek. Összességében nem volt rossz hétvégém. Itt az idő Törökországra koncentrálni” – értékelt Albon.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a csapat és Albon számára is frusztráló érzés 0 ponttal távozni Imolából. A verseny eredményeinek köszönhetően a Mercedes bebiztosította zsinórban hetedik konstruktőri világbajnoki címét.

„Alex számára ez szörnyű érzés lehet, mert egész délután versenyben volt Charles-szal és Daniellel” – mondta Horner.

„Az újraindításnál az új gumikat használó Perezzel küzdött, majd a második sikánnál megpördült.

„Mind számára, mind a csapat számára frusztráló, hogy pont nélkül távozunk” – összegzett a csapatfőnök.

Gaslynak fáj a kiesés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így trükközte ki a Mercedes Verstappent
Következő cikk Így itatta meg cipőjéből Hamiltont Ricciardo

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország