Albon: „Szeretném azt gondolni, hogy a Red Bull megtart”

Alexander Albon egyelőre nem tudja, hogy Dr. Helmut Marko miképpen fog dönteni a jövőjéről, de bízik benne, hogy minden rendben lesz, és Milton Keynesben maradhat. Erre jó esélyei lehetnek.

Max Verstappen and Alexander Albon, Red Bull Racing

Max Verstappen and Alexander Albon, Red Bull Racing

Red Bull Content Pool

A Red Bull újonca egy igen érdekes évet fog zárni, mivel a szezont a Toro Rossónál kezdhette meg, addig a nyári szünetet követően már a világbajnok alakulatnál találta magát Pierre Gasly helyén, és Max Verstappen csapattársaként. Az utóbbi időben pedig elég jól teljesít, független a baleseteitől.

Még több F1 hír:

Legutóbb Lewis Hamilton, a világbajnok rekorder mondott szép szavakat Alexander Albonról, bízván abban, hogy a csapatnál maradhat, mert tehetségesnek látja őt. Albon örül annak, hogy a címvédő is megemelte a kalapját előtte, de ettől független nem bízza el magát, hiszen tudja, az F1-ben bármi megtörténhet.

„Természetesen nagyon örülök annak, amit rólam mondott. Ezzel együtt más embereket is le kell nyűgöznöm, de igaz ami igaz, nagyon jó hallani ezt. Elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mennek, de meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt hiszem, néhányszor már elmondtam, de most ismét csak ezt tudom hangsúlyozni, hogy az én oldalamat tekintve a versenyekre koncentrálok, és ha elégedettek az eredményekkel, akkor megtartanak.”

„Szeretném azt gondolni, hogy megtartanak a következő évre, de még dolgozom ezen, javítanom kell, mivel még mindig úgy érzem, hogy több van bennem. Szóval csak a következő néhány versenyre koncentrálok. Természetesen azt akarom, hogy ez a fejlődés gyorsabb legyen, de tudom, hogy ez időbe telik, és nem vagyok túl stresszes, ha egy hét nem olyan jó, mint amire számítottam. Mindaddig, míg fejlődni tudok, boldog vagyok, mert azt hiszem, ez is csak azt mutatja, hogy van még lehetőségem javulni.”

Alexander Albon, Red Bull Racing

Alexander Albon, Red Bull Racing

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

„Sokan megfeledkeznek arról, hogy egy újonc vagyok. Minden, amit most érek el, azok az első számaim itt. Továbbra is egy újonc vagyok, és így leszek Amerikával, valamint Brazíliával is. Ugyanakkor nem helyezek magamra nyomást, és ez nem ürügy vagy bármi hasonló, csak egy tanulási folyamat, és még mindig fejlődöm.”

„Még nem igazán beszéltem Markóval a jövőmről. Nem tudok ezzel kapcsolatban mit mondani. Csak csinálom a dolgom, és folytatom. Természetesen kapok tőle tanácsokat azokat a területeket illetően, amelyről tudja, hogy dolgoznom kell rajtuk, és ennyi. Minden hétvégén ez folytatódik tovább. Természetesen a végén a legjobb eredményt akarja, szóval együtt dolgozunk ezen.”

„A célom az, hogy jövőre is ennél a csapatnál legyek. Jó lenne itt lenni, mindent és mindenkit jól megismerni. Mindkét esetben komoly esélyem van arra, hogy az F1-ben maradjak, mert a Red Bull mellett a Toro Rosso is egy lehetőség számomra. Bármi is legyen, csak az előttem lévő futamokra koncentrálok.”

 

„Nincs okom aggódni a dolgokon. Azt mondanám, hogy a múltam segít abban, hogy nyugodt maradjak. Korábban már átéltem ezt, szóval ezen dolgok miatt nem ér stressz. Az, hogy néha ér egy kis incidens a pályán, szintén a tanulási folyamat része. Az általam elkövetett hibák nem voltak annyira határon, csak apró dolgokon múltak. Igen, hibáztam, de nem amiatt, mert átléptem a határt.”

„A megközelítésem ugyanaz marad, csak nem akarok hibázni, ugyanakkor nem arra összpontosítok, hogy a hibák után máshogyan vezessek. Csak megbizonyosodom arról, hogy minden a helyén marad, és folytatom a munkát, a fejlődést, ami a legfontosabb számomra az első szezonomban.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nagyon elégedett a teljesítményével
Következő cikk Leclerc örül, ha kicsit agresszívebb lesz az autó 2021-től

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország