Albon segítette győzelemhez Verstappent Monacóban?

Max Verstappen győzelemre vezette a Milton-Keynes-i alakulatot Monacóban, azonban Horner szerint mindez nem jöhetett volna létre Albon segítsége nélkül, aki a szimulátorban sokat dolgozott azért, hogy nyerhessenek.

Alexander Albon, Red Bull Racing

Alexander Albon, Red Bull Racing

Red Bull Content Pool

Izgalmasan alakulat a monacói nagydíjhétvége, ugyanis a Ferrari szokatlanul erős tempót mutatott fel, ráadásul a pole-t is megszerezték Charles Leclerc révén. A sors fintora azonban, hogy a monacói végül nem tudott elrajtolni az autója meghibásodása miatt, ami lehetőséget teremtett Verstappennek.

A holland azonban a hétvége elején nagyon nem volt elégedett az autójával, hiszen a Red Bull nem úgy mozgott alatta, mint ahogy szerette volna. Horner most elárulta, hogy a tavalyi év végén menesztett pilótájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a dobogó felső fokán végezzenek.

„Nem voltunk valami remek formában csütörtökön Monacóban, és Max sem volt különösebben elégedett az autóval. A színfalak mögött sok volt a munka, az a munka, amit Alex beletett a szimulátorba, szóval mindez segített, hogy fordítsunk szombatra” – jelentette ki Horner.

Még több F1 hír:

„Remek változtatásokat hajtottunk végre a beállításokkal, Max és Checót boldogabbá tettük az autóval, és Max nyilvánvalóan mérges volt, hogy a piros zászló miatt elbukta a pole-t. Mindannyian kicsit frusztráltan kezdtük meg a szombat estét, mivel tudtuk, hogy milyen nehéz itt előzni.”

„De a Ferrari szerencsétlensége nekünk szerencsét hozott, és fontos volt , hogy éljünk a lehetőséggel” – zárta le a gondolatait Horner, aki elégedett lehet a Monacói Nagydíjon elért eredményükkel, hiszen ennek köszönhetően átvették a vezetést a bajnoki pontversenyben.

Három Mercedes esetén nem lenne kérdés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Mick nyugodtabb természetű, mint Michael volt”
Következő cikk Bottas reagált Wolff kritikájára: Ez meglepő...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország