Albon: Nyerni akarok egy versenyt 2020-ban

A Red Bull versenyzője, Alexander Albon a barcelonai tesztek első napján még nem ül autóba, hiszen az első napot Max Verstappen kapta meg. A thai versenyző viszont elárulta, hogy mik a céljai a 2020-as szezonban.

Albon: Nyerni akarok egy versenyt 2020-ban

A Red Bullnál először Max Verstappen volt a soros, ő ülhetett először az RB16-ba, hogy megkezdjék a téli tesztelést, Alexander Albon pedig majd holnap ülhet autóba. Albon tavaly debütált a Forma-1-ben, amelyet végül az egyéni pontverseny nyolcadik helyén zárt.

Albon a tavalyi szezon második feléhez hasonlóan Max Verstappen csapattársa marad, a jövő évéről pedig így nyilatkozott:

„Élvezem a folytonosságot, amelyet az ad, hogy ugyanazzal a csapattal tölthettem a telet. Ez nagyon fontos. Viszont továbbra is tanulok. Erősen fejeztük be 2019-et, erre akarok építeni. 2020-ban ideális esetben nyerni akarok egy versenyt. Viszont az elsődleges dolog az, hogy minden verseny után elmondhassam, hogy fejlődtem, vagy hogy ennél nem tudtam volna jobban teljesíteni. Ez fontosabb számomra, mint bármilyen cél.”

Albon az utolsó győzelmét a Formula 2-ben aratta, amelyet Szocsiban szerzett meg a DAMS csapatával. Abban a szezonban az összetettbeli harmadik helyen végzett George Russell és Lando Norris mögött.

Még több F1 hír:

„Fontos volt, hogy hamar kimenjünk a pályára az új autóval, hogy ne érjenek minket kellemetlen meglepetések. Max minden más versenyzőnél több kört tett meg délelőtt, szóval a munkánk kifizetődött.”

Miután Albont a Red Bull Racing előléptette a Toro Rossóból a Red Bullba, a thai versenyző a kilenc versenyből nyolc futamon célba ért, míg Brazíliában azután lett 14., hogy Hamilton megforgatta, miközben a második helyért harcoltak.

Japánban negyedik lett, Belgiumban, Oroszországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban ötödik, Olaszországban, Szingapúrban és Abu Dhabiban pedig hatodik.

„Néha emlékeztetnem kellett magam, hogy igazából egy újonc vagyok. Ugyanis a nyári szünetet követő váltás után már nem éreztem magam többé annak. Természetesen a Red Bullnál magasabbak voltak az elvárások. Szerintem elégedett lehetek az első szezonommal. Természetesen szeretek visszaemlékezni a jó pillanatokra, de fáradhatatlanul azon kell dolgoznom, hogy fejlődjek.”

Még több hír:

„Soha nem akartam kifogásként használni, hogy újonc vagyok. Sokat várok magamtól. Alapvetően a Forma-1 egy csapatsport, de végül az egész rólad szól, hogy magányos farkasként a legjobbat hozd ki magadból. Nagyon egyedi módon oldja meg mindenki a feladatait a kormánynál. Az egyik legfontosabb lecke, amit megtanultam, hogy nyugodtan vegyem a szabadedzéseket.”

A 21 versenyen szerzett tapasztalatait felhasználva Albon idén már megszerezné az első dobogós helyezését.

„Természetesen az élmenők között akarok lenni. Tudom, hogy folyamatosan keményen kell dolgoznom, hogy ezt elérjem. Még nem hoztam ki magamból mindent. Vannak olyan területek, amelyeken fejlődnöm kell.”

„Egy szezonnal a hátam mögött úgy érzem, hogy tudom, mi fog következni. Ismerem az összes pályát, láttam számos helyzetet és problémát. Azzal, hogy Max van mellettem, tudok tanulni. A tempója megkérdőjelezhetetlen. De az adatoknál látom, hogy hol jó kifejezetten. Aztán rajtam múlik, hogy jól végezzem a munkámat, hogy megközelítsem őt, és egy nap meg is előzzem. Ez elég jó lenne.”

További híreink:

Végül a 2020-as Red Bull-Hondáról, a Red Bull RB16-os autóról is elmondta a véleményét Albon.

„Én még egy métert sem tettem meg az autóval, de a szimulátorban már ízelítőt kaptam a karakterisztikájából. Tudjuk, hogy jó irányba haladunk, és ez jó érzés. Érzem, mennyire lelkesek az emberek a motor iránt, és hiszek abban, hogy van esélyünk valami különlegeset elérni 2020-ban.”

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a Mercedesszel és a Ferrarival való rivalizálás nagyon kemény. Mindenki fejlődni fog. Az egyetlen kérdés az, hogy ki tud a legtöbbet fejlődni.” – zárta Albon.


Max Verstappen és Alexander Albon, a Red Bull-Honda két versenyzője lehetőséget kapott arra, hogy meghajtsa a Red Bull és az Aston Martin közös fejlesztését, a Valkyrie-t.

megosztás
hozzászólás
Russell: „Sokkal jobb érzés vezetni az új autót”
Előző cikk

Russell: „Sokkal jobb érzés vezetni az új autót”

Következő cikk

Bottas lesből figyelte a riválisokat: a Red Bull és a Ferrari erős

Bottas lesből figyelte a riválisokat: a Red Bull és a Ferrari erős
Hozzászólások betöltése