Albon: nincs értelme rágódni az elvesztett Red Bull ülésemen

Alex Albon, a Red Bull teszt és tartalékpilótája szerint nincs értelme annak, hogy rágódjon az elvesztett ülése miatt, mivel az nem segít neki abban, hogy visszaszerezze azt 2022-ben.

Alex Albon, Red Bull Racing

Alex Albon, Red Bull Racing

Steven Tee / Motorsport Images

A thai pilóta helyére 2021-re Sergio Perezt igazolta a Red Bull, mivel a csapat érzése szerint Albonnal nem lett volna akkora esélyük megszerezni 2021-ben a konstruktőri bajnoki címet, mint a remek formában lévő mexikóival.

Albon kezét nem engedte el teljesen a Red Bull, a csapat harmadik számú pilótája maradt, illetve a Red Bull támogatásával, de egy Ferrari volánjánál idén a GT-autókra váltó DTM-ben is versenyezni fog.

Albon azt mondta egy hétfői interjúja során, amit más médiumok mellett a Motorsport.com-nak adott, hogy hamar túltette magát a „kirúgásán”, és gőzerővel dolgozik azon, hogy visszaszerezze vagy a Red Bull, vagy az AlphaTauri egyik ülését.

„Természetesen csalódott voltam, és ez az élmény nem is fog megváltozni idővel, mert mindig is ez volt az álmom” – mondta a thai-brit versenyző. „Ennek ellenére hamar túltettem magamat rajta, mert nincs semmi értelme nyalogatni a sebeimet. A lehető legjobb munkát végeznem ahhoz, hogy visszatérhessek.”

„A célom természetesen az, hogy már jövőre ismét a Forma-1-ben legyek, de készen kell állnom az idei szezonra is. Nem lehet tudni még, hogy milyen lesz az idei év, amíg a koronavírus köztünk van.”

Még több F1 hír:

„Ez az tél arról szólt, hogy a lehető legjobb formában legyek, hogy készen álljak arra, ha szükségük van rám, ez szimulátoros munkát is jelentett. Remélhetőleg hamarosan ismét autóba ülhetek, gumiteszteken például.”

Albon szerint annak ellenére, hogy semmi nem garantálja, hogy idén versenykörülmények között is Forma-1-es autóba ülhet, egy sikeres évvel a DTM-ben még ismét felhívhatja magára a figyelmet.

„Természetesen nem fogok futamon az autóba ülni, ha csak nem történik valami. Itt van a DTM-es lehetőség, amit a lehető legjobban ki akarok használni. Ezen felül a csapat is tisztában van azzal, mire vagyok képes.”

„Legyünk őszinték, elbocsájtottak volna, hogyha nem hinnének bennem. Tudom, hogy továbbra is megvan a bizalmuk felém, a képességeimben. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok idén.”

Albon útja kalandos volt a Red Bull Forma-1-es csapatáig, hiszen egyszer már elbocsájtották a Red Bull versenyzői akadémiájából, és a 2018-as F2-es szezon után, ahol a 3. helyen végzett, már aláírt a Nissan Formula E csapatával, amikor megkeresték a Toro Rossótól.

„Nem ez az első alkalom, hogy kirúgtak valahonnan. Ebből azonban megtanultam, hogy minden csak attól függ, mennyire akarod ezt. Szerintem én elkötelezettebb vagyok, mint bárki más a mezőnyben, és ez nem fog változni egyhamar.”

„Az a dolgom, hogy leszegezzem a fejemet, és dolgozzak. Egyszer már átestem ezen, mégis eljutottam oda, ahol most vagyok, mert keményen dolgoztam. Vissza akarom szerezni az ülésemet.”

Galéria az Alfa Romeo C41-ről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az Alfánál nem akarják túlzásba vinni a 2021-es fejlesztéseket
Következő cikk Az Alfa Romeo szerint a Ferrari-motor jóval erősebben tér vissza idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország