Albon nemcsak a Ferrarival és a Mercedesszel akar küzdeni, Verstappennel is

Alexander Albon szerint a Red Bull csak magára koncentrál, a fiatal thai versenyző felveszi a kesztyűt a csapattársa ellen is.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A forma-1-es szezon beindult a barcelonai teszttel, amelyen a csapatok közül többen is már az első héten komoly fejlesztéseket mutattak be. A Red Bull több területen is újdonságot alkalmaz, többek között az első felfüggesztés és az orr új.

Ezzel egy időben a legfőbb riválisok közül a Mercedes kormányműje borzolja a kedélyeket, a címvédő megoldását a jelek szerint szabályosnak fogadta el az FIA. Alexander Albon szerint a Red Bull azonban nem másokkal van elfoglalva.

"Nem nagyon törődünk más autók egyensúlyával, inkább a megismerésre, hogy tudjuk, merre harcoljunk tovább. Magunkra összpontosítunk, és azt hiszem, hogy jó irányt vettünk az utolsó versenyek alapján" - mondta Albon.

Határozottan haladtunk, és láthattuk, hogy Szingapúrban és Abu Dhabiban is fejlődni tudtunk. Kitűztük az irányt, és üldöztük a célt. Természetesen már tavaly kipróbáltunk jó pár dolgot az első edzéseken, és így idén nagyon magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy merre akarunk haladni" - mondta a thai versenyző.

 

Még több F1 hír:

A thai tavaly még újoncként kezdte a szezon, és még első idényében rögtön szintet is lépett. A Red Bull rábízta Pierre Gasly ülését, és mivel megfelelt az elvárásoknak, végül szerződést is hosszabbítottak vele. Így második évében máris a legjobbak közé tartozó autóval kezdhet, de csapattársának, Max Verstappennek már komolyabb célok lebegnek a szemei előtt.

"Meglátjuk, mi lesz, nyilvánvaló, hogy ott akarok lenni, harcolni akarok a Mercedes-szel, a Ferrarival, és persze Max ellen is. És igen, talán abban a pillanatban jobban koncentrálok majd magamra, mint bármi másra" - mondta Albon.

"Remélem, hogy ez inkább előbb jön, mint később, de ez még mindig egy teljesen új kapcsolat, még csak öt-hat hónap. Szóval még mindig együtt tanulunk még csak. De ebben a téli időszakban leülni a csapattal és megtárgyalni a teendőket, mely területeken kell több visszajelzés, nagyon fontos volt" - mondta Albon.

A barcelonai teszt első fele pénteken lezárul, míg a másodikra a jövő héten kerül sor szintén szerdától péntekig. Ezen már nagyobb rálátás adódik a csapatok helyzetére a szezon melbourne-i kezdését megelőzően.


Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ki foglalhatja el Hamilton trónját?
Következő cikk A Mercedes-motor problémája a túlmelegedés volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország