Albon: Nem tudom hibáztatni a csapatot, amiért Verstappen kapta meg az új szárnyat

A Red Bull versenyzője, Alex Albon a régebbi specifikációjú első szárnyat használta az osztrák időmérő edzésen. A brit-thai versenyző azt nyilatkozta, megérti a csapat döntését, azt pedig nem tudja megmondani, mekkora a különbség a két szárny között.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

Alexander Albon az ötödik helyen végzett az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén: a nap leggyorsabb versenyzőjétől, Valtteri Bottastól kilenc tizedet, míg a harmadik helyen végző csapattársától, Max Verstappentől szűk 4 tizedmásodpercet kapott.

Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy miután Max Verstappen az ausztriai szabadedzésen megtörte a szárnyát, a holland versenyző Albonét kapta meg, így a brit-thai pilótának a régebbi szárnyspecifikációval kellett részt vennie az időmérőn.

Ennek értelmében nem meglepő, hogy az időmérő után azt kérdezték meg Albontól, hogy tempóban mekkora különbség van az új és a régi specifikációjú szárny között.

Még több F1 hír:

„Őszintén mondom, nem tudom. Igazából nem kérdeztem meg erről a csapatot, csak a munkámra koncentráltam. Nem igazán akarom ezt tudni, és ezzel kapcsolatban nem is tudok sokat tenni. Csak saját magamra koncentráltam. Összességében az egész időmérővel elégedett voltam, és úgy éreztem, hogy a legtöbbet hoztam ki az autóból.”

„A Q3-ban nem tudom, hogy láttátok-e, de elég messze voltam a pályán lévő többi versenyzőtől. És ez a pálya kicsit olyan, mint Monza, nem annyira fontos itt a szélárnyék, de azért itt is komoly jelentősége van. Még ha 3-4 másodperccel is vagy egy csoport mögött, tulajdonképpen még akkor is hozzájuk tartozol.”

„Tehát az első Q3-as köröm nem volt túl jó, kicsit hiányzott a szélárnyék is, viszont néhány kanyarban kiválóan tudtam menni. Aztán jött a második köröm, nem tudom, hogy láttátok-e a sárga zászlót. Meglehetősen elégedett vagyok ezzel az időmérővel, de úgy érzem, több is lehetett volna ebben.”

Miért döntött így a csapat az első szárnyat illetően?

„Ha visszatekintünk korábbra, Max remek eredményeket szerzett itt. Tehát nem igazán tudom hibáztatni a csapatot azért, amiért így döntöttek. De szerintem a második versenyre már lesznek új alkatrészeink. Tehát nem aggódom túlzottan. Csak arra fókuszálok, ami jelenleg a dolgom.”

Voltak gondok a stabilitással?

„Elég trükkös volt a megfelelő tartományban tartani a kocsit a kanyarbejárattól a kanyar közepéig. Ezt végül sikerült eltalálnunk az időmérőn és a harmadik szabadedzésen, viszont az időmérőn a lágy gumikkal változtatásokat is kellett végeznünk, utána viszont már nem volt gond ezzel.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff tiszteli a Ferrarit, azt akarja, hogy egymással harcoljanak, de nem akar róluk beszélni
Következő cikk Wolffot meglepte, hogy ekkora az előnyük a többi csapathoz képest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország