Albon Kvjat legyőzésével debütált az F1-es időmérőn a Toro Rosso-Hondával

Alexander Albon egy remek eredménnyel mutatkozott be a Forma-1-ben az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, míg Daniil Kvjat nem volt túl szerencsés a másik Toro Rosso-Hondával.

Alexander Albon, Toro Rosso STR14, takes to the grass

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Toro Rosso-Honda igen versenyképesnek tűnt az időmérő edzés első felében, de végül Albon és Kvjat sem tudott bejutni a Q3-ba. A thai újonc a 13., míg az orosz visszatérő a 15. helyet szerezte meg.

Még több F1 hír:

„Igazán izgalmas volt részt venni az időmérő edzésen, és megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor mindenki a határokat feszegeti, ellentétben a téli tesztekkel. Ez egy jó tapasztalat volt, akárcsak a forgalomban autózni, mely igazán kihívás. Ilyenkor bármi közbe jöhet, és nem egyszerű. Sokszor mehetnél jobb időt, de ha vannak előtted, akkor ez nagyon nem könnyű.” – mondta Albon.

„Az időmérő ideje alatt is sokat tanultam, és körről körre fedeztem fel az új dolgokat. Ez a későbbiekben mindenképpen segíteni fog nekem, mert most már részben tudom, hogy mire számíthatok, valamint az autóval is másképpen kell vezetni. Sokat dolgoztunk a csapattal, hogy a dolgok rendben menjenek, és sokat is léptünk előre. A legfontosabb azonban a pályaidő, amire újoncként nagy szükségem van. Melbourne nem a legjobb pálya erre, mert ha nincs meg a kellő bizalmad az autóban, akkor soha nem lesz igazán jó a köröd. Kis időbe telik az, hogy teljesen hozzászoksz a pályához, a kerékvetőkhöz, a buckákhoz és így tovább.”

Alexander Albon, Toro Rosso STR14

Alexander Albon, Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

„Az FP3 óta javítottunk az autón. Most jobb volt a helyzet, és alacsonyabb terheléssel ideálisabb, legalábbis a gumikat illetően, mert a magasabb terhelés az, ami a nehezebben vezethető autóval igazán új dolgokat ismersz meg.”

„Nem tudom, hogy mi lehetett volna a legjobb eredmény… Előtte sem gondolkoztam ezen, mert egyrészt ez egy teljesen más pálya, mint Barcelona, valamint senki sem tudta, hogy mi a pontos erősorrend. És ez még talán most is így van. Sok mindent kell még tennem, és a hétvége legnagyobb részében a csapattársam mögött voltam. Most más a helyzet, de ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget. A legfontosabb az, hogy minél hamarabb nagyon kényelmesen érezzem magam. Persze valahol jó érzés, hogy gyorsabb voltam, ám fontosabb, hogy a verseny jól sikerüljön.”

Kvjat volt már ennél sokkal elégedettebb is.

„Magát az eredményt tekintve nem vagyok elégedett. Ennél előrébb is végezhetünk volna, de a csapattal már megtaláltuk az irányt, amit követnünk kell. Szükségünk van még egy kis időre ahhoz, hogy jobban menjenek a dolgok, de szerintem nincs nagy gond.”

„Mindent megtettem, amit csak lehetett. Sajnos előtte Sebastian kicsúszott a pályáról, amivel vesztettem némi időt, mivel ki kellett kerülnöm. Nem akarok panaszkodni, egyszerűen csak egy szerencsétlen helyzet volt. Ezek a dolgok azonban időről időre megtörténnek, és tudjuk, hogy a középmezőny mennyire szoros. Minimálisak voltak a különbségek, és most a rövidebbet húztuk. A verseny azonban csak holnap lesz. A teljesítmény ott van az autóban, szóval nem kell aggódnunk.”

Daniil Kvyat, Toro Roso STR14

Daniil Kvyat, Toro Roso STR14

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

„Ha megnézzük, akkor látatjuk, hogy a Q1-es köröm elég lett volna a Q3-ra. Szóval azt csak meg kellett volna ismételnünk, de nem úgy jött ki a lépés. A Q1-ben nagyon jónak éreztem a dolgokat, és kemény volt javítani azon a körön. Utána kell még néznünk ennek, de sok a pozitívum.”

„Az erősorrend még mindig ismeretlen. Ez folyamatosan változni fog, pályáról pályára, és mint mondtam, a különbségek kicsik. Semmit sem vehetünk biztosra, és szükségünk van arra, hogy mindent jól csináljunk, mert a többiek is erre törekednek. Nehéz megjósolni, hogy mi lesz holnap, de a tempónk jónak tűnik. Folyamatosan javulnunk kell, és azt gondolom, lehet esélyünk a pontokra. Ez egy állandó és kemény harc lesz.”

„Jól érzem magam, és kisebb is a nyomás rajtam. De csak a saját munkámra akarok koncentrálni, semmi másra. Lépésről lépésre haladok előre. Az elsődleges célom, hogy holnap a versenyen ott legyek a TOP-10-ben. A Q3 lehetséges lett volna, de csak ha minden tökéletes körülöttünk. Most azonban jön az új feladat, a verseny, majd a következő hétvége egy teljesen más pályával.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Csalódtam magamban, az első szektorban ment el a Q3
Következő cikk A McLaren a szezon elején még nem használja a Petrobras termékeit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország