Albon komoly szerepet vállalt Verstappen 2021-es bajnoki címében

A Red Bull 2021-es egyéni világbajnoki címében Alexander Albon is oroszlánszerepet vállalt, hiszen a brit-thai pilóta rengeteg időt töltött a csapat szimulátorában, hogy értékes visszajelzésekkel szolgáljon a mérnököknek.

Albon komoly szerepet vállalt Verstappen 2021-es bajnoki címében

Alexander Albon idén a Williams színeiben tér vissza a Forma-1-be, minek után kényszerű okokból egy évet ki kellett hagynia a gyengébb 2020-as esztendő után. A brit-thai pilóta azonban így sem távolodott el a száguldó cirkusztól, hiszen komoly szerepet vállalt a Milton-Keynes-i alakulatnál, ahol a fejlesztésekért volt felelős.

„Rengeteg időt töltöttünk a szimulátorban a télen, hogy stabilabbá tegyük az autónkat, mint a 2020-as, és kezeljük a fő gyengeségeket” – árulta el a szezon végén Albon a Motorsport.com holland kiadásának.

„A 2020-as autó még mindig elég trükkös volt, különösen a szeszélyes hátsó rész miatt. Természetesen az adaptált padlólemezre vonatkozó szabályok segítettek nekünk, de ugyanakkor tényleg maximalizáltuk a saját csomagunkat.”

Még több F1 hír:

„Egy kicsit igen” – felelte a brit-thai arra a kérdésre, hogy a szoros bajnoki küzdelem miatt nagyobb hangsúly került-e a 2021-es autó fejlesztésére „Ahogy a címvédés egyre izgalmasabbá vált, úgy koncentráltunk a munkával az idei autóra.”

„Mindenesetre a dzsiddai és az abu-dzabi futamokra többet tettünk, mint amennyit a szimulátorban egy átlagos versenyhétvégén tennénk. Szerencsére ez nagyon jól működött.”

„A srácok hihetetlenül keményen dolgoztak, nemcsak én, hanem mindenki a gyárban. És igen, nagyszerű érzés, hogy ezt megjutalmazták. Még ha csak 0,1 százalékkal járultam is hozzá a végeredményhez, nem volt hiábavaló, és ez a siker nagy elégedettséggel tölt el.”

A Red Bull is készül a nehezebb 2022-es kiállásokra

megosztás
hozzászólás
Alonso talán túl türelmetlen volt a Hondával szemben?
Előző cikk

Alonso talán túl türelmetlen volt a Hondával szemben?

Következő cikk

Bottas: A legjobb napjaimon verhetetlen vagyok

Bottas: A legjobb napjaimon verhetetlen vagyok
Hozzászólások betöltése