Albon hibázott, mégis elégedett

Alexander Albon elismeri, hogy rontott a Lando Norris-szal történt incidensénél, ugyanakkor úgy érzi, hogy sikerült kijavítania a hibát, és összességében jó hétvégét zárt Szuzukában.

Alex Albon, Red Bull RB15

Alex Albon, Red Bull RB15

Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull versenyzője a negyedik helyen végzett a Japán Nagydíjon, mégis jobban örült az időmérős eredményének. A fiatal thai számára rosszul kezdődött a futam, ám összességében elégedett volt azzal, amit elért a szuzukai versenyen. Albon ugyanakkor nem zárt makulátlan versenyt, és ezért vállalja is a felelősséget.

"Az én hibám volt, túlzottan is kipörgött a kerék. A McLarenek is lementek az ívről, de nem tudtam kihasználni, és két helyet vesztettem, a futam második fele pedig ennek a visszaszerzésével telt. Ezt megtettük Landóval, de Carlos esetében már elvesztették a gumik a tapadást, amíg Landóval csatáztam. Nagyon kellett a végéig figyelni a kerekekre. Összességében ez egy jó futam volt, ugyanakkor az időmérővel elégedettebb vagyok, mint a versennyel, de mindent egybevetve az egész nem volt rossz" - jelentette ki Albon, aki nem tagadta, hogy igyekezett agresszíven megelőzni Norrist.

Még több F1 hír:

"Igen, amikor ilyesmit csinálsz, abban bízol, hogy a másik úgyis látni fog. Lando helyet adott nekem, megcsináltam a mozdulatot, nyitva hagyta az ajtót" - jelentette ki Albon, aki szerint ennél a negyedik helynél sokkal többre nem számíthatott. "Igen, egy kicsit erősebb hétvégére vágytunk, közel is voltunk, de nem volt meg az igazi tempó. Meg kell nézzük, hogy miért alakult így, és Mexikóban még erősebben visszatérni."

"Nagyon elégedett vagyok a negyedik hellyel, de az időmérővel még inkább, még ha csak hatodik is lettem. Egyre jobban érzem magam az autóban, és még a hétfői Pirelli-teszt is segített, hogy még több tapasztalatom legyen az autóról, és ez mindig segít nekem" - mondta a thai pilóta, aki arról is beszélt, hogy kicsit közelebb sikerült kerülnie csapattársához, Max Verstappenhez. "Ez már közelebb volt, és már az első edzésen is magabiztosabb voltam az autóval. Már az volt az érzésem, hogy még jobban az uralmam alatt van az autó, és azt csinálok, amit akarok. Ahogy megnyugszik az ember, jön a köridő is, és ezen a hétvégén különösen kellett ez a magabiztosság."


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton beszélni akar a Mercedesszel a stratégia miatt
Következő cikk A Renault nem volt szabályos Japánban a Racing Point szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország