Albon első napját töltötte a Williams versenyzőjeként

Alexander Albon túl van első munkanapján a Williamsnél. A Red Bull Racing egykori versenyzője örül, hogy megtette az első köröket a szimulátorban, és jobban megismerhette a csapatot.

Alex Albon, Reserve Driver, Red Bull Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az elmúlt szezonban jelentették be, hogy George Russell három szezon után elhagyja a Williams csapatát, hogy a regnáló világbajnok Mercedeshez igazoljon. Ez a Williams számára azt jelentette, hogy meg kellett találniuk az utódját. Végül a megoldást Alexander Albonban találták meg, aki 2021-ben tartalék volt a Red Bullnál.

Albon azóta már túl van első napján a Williams versenyzőjeként, és elmondása szerint örül, hogy végre nem a paddockban, hanem munkakörnyezetében láthatja a csapatot. 

„Nyilvánvalóan furcsa időket élünk most, szóval egy kicsit csendesebb, mint általában, de jó volt egy jó napot tölteni a szimulátoros munkával. Igazán izgalmas idők ezek, jó volt rögtön nekilátni és elkezdeni fejleszteni az autót, hogy a lehető legjobb formánkban tudjunk rajthoz állni, amikor pályára lépünk" - mondta új csapata honlapján.

Még több F1 hír:

A thai-brit pilóta 2022-ben Nicholas Latifi csapattársa lesz, akit még a DAMS-nál töltött Forma-2-es időkből ismer. Albon karrierje szempontjából meghatározó lesz, hogy hogyan tud érvényesülni új csapatánál, ugyanis a Red Bull-nál megélt kudarc után könnyen kettétörheti karrierjét egy újabb csalódást keltő szezon.

 

A Williams korábban nagyon rossz anyagi háttérrel rendelkezett, azonban ez az elmúlt években megváltozott, így minden adott lehet ahhoz, hogy a 2022-es szabályváltozásoknak köszönhetően előrébb lépjenek a tabellán. 

Wolff Grosjeannak: Még idén be kell ülnöd az autóba

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Latifi: a rugalmasság kulcsfontosságú lesz a 2022-es fejlődéshez
Következő cikk Räikkönen örül, hogy nem kell többet az F1 „képmutató” dolgaival foglalkoznia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország