Albon eddig veri Verstappent is a Red Bullnál

Alex Albon a nyári szünet óta versenyez a Red Bullnál, és az azóta eltelt hat versenyen eddig négyszer is jobbnak bizonyult a sokak által generációs tehetségnek kikiáltott Max Verstappennél.

Alex Albon, Red Bull RB15

Alex Albon, Red Bull RB15

Zak Mauger / Motorsport Images

Alex Albon Red Bullos karrierje repülőrajtot vett. A brit-thai versenyző eddig hatszor állt rajthoz a nagyobbik bikás csapatnál, és ebből négyszer is Max Verstappen előtt ért célba, ami akkor is komoly teljesítmény, ha figyelembe vesszük, Verstappennek nem minden versenye volt problémamentes.

Belgiumban Verstappen kiesett, ami alapból előny volt Albonnak, aki ötödik lett. Verstappennek Olaszországban egy plusz kerékcserét kellett közbeiktatnia sérült első szárnya miatt, míg csapattársának sima futama volt, így hatodik lett, míg a holland csak nyolcadik. A holland Szingapúrban egy dobogós hellyel szépített, míg Oroszországban negyedik lett. Itt a Toro Rossótól előléptetett versenyző a boxutcából indulva jött fel az ötödik helyre, de így sem tudta megakadályozni az egyenlítést.

Még több F1 hír:

Szuzukában Verstappen 14 kör után kiesett, miután autója korábbi ütközések miatt komoly károkat szenvedett. Albon eközben élete legjobb F1-helyezését elérve lett negyedik. Ma pedig Mexikóban  csapat első számú pilótája ismét kalamajkába keveredett a rajt után, emiatt a mezőny végéről kellett felkapaszkodnia, ez a hatodik helyre sikerült, pont csapattársa mögé, aki így már 4-2-re vezet a házi versenyben. A Red Bull újonca, aki nem keveset vert csapattársára, és aki eddigi összes versenyét új csapatában a legjobb hat között fejezte be, így értékelt:

„Elég jó verseny volt, végig tudtam tartani a lépést az élmezőnnyel, ez jó jel. A kétkiállásos taktika volt számunkra a megfelelő, nem bírtak volna ki a kemények egy ilyen hosszú etapot szerintem. Ráadásul egy ideig be is voltam ragadva Sainz mögé, ott rengeteg időt veszítettem. Az sem segített sokat, hogy a második szabadedzést a balesetem miatt ki kellett hagynom.”


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly nagyot ment, pedig nem volt 100%-os
Következő cikk Sainz nem érti, mitől volt "furcsa" a futama

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország