Forma-1 Brit Nagydíj

Albon „dörzsölte a tenyerét” a biztonsági autós fázis alatt

A Williams Forma-1-es pilótája, Alex Albon elismerte, hogy „dörzsölte a tenyerét” a Brit Nagydíj biztonsági fázisa alatt, miután tisztában volt azzal, hogy ismét pontokat szerezhet a csapatának.

Alex Albon, Williams FW45, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A 8. helyről rajtolva a kissé csalódást keltő időmérős eredménye és a közepes rajtja után Albon is elhúzta az első etapját, és sikerült kereket cserélnie a virtuális biztonsági autós fázis alatt. A biztonsági autós újraindítás előtt a 9., már pontszerző helyen autózott.

Az újraindítás után viszont sikerült megelőznie Carlos Sainzot, és az utolsó pillanatig támadta Fernando Alonsót a 7. helyért, miközben az új közepes gumikon támadó Charles Leclerc-t is maga mögött tartotta.

„Összességében nagyszerű hétvége volt, és ha jobban belegondolunk, az autó tempója alapján a 8. hely volt a legrosszabb, ahol ez az autó egész hétvégén állt” – nyilatkozta Albon többek között a Motorsport.com-nak a versenyhétvégéjéről.

„Azt hittük, hogy nehezebb lesz a versenyünk így, hogy Fernando és Checo (Perez) is mögülünk rajtolt, miközben a saját rajtom egyáltalán nem volt jó, de ezután a verseny alatt igen jól működött az autóm.”

„El kell ismernem, hogy a biztonsági autó tökéletes időpontban jött be a pályára, és az újraindításnál dörzsöltem a tenyerem, miután a Ferrarik gondolom keményebb gumikon voltak. Carlost sikerült megelőznöm, de hibába voltam gyorsabb Fernandónál, nem tudtam megelőzni, majd Charles is felgyorsult a végére. Ezután egy szem előre, egy szem hátra, őszintén, örülök, hogy nem volt egy körrel hosszabb a verseny.”

Albon elismerte, hogy a Williams továbbra is könnyen meg tudja jósolni, hogy melyik pályán lesz esélyük a pontszerzésre, de nem tartja lehetetlennek, hogy még így is megtartsák a konstruktőri bajnokságban a 7. helyet, ahova a silverstone-i 8. helyével ugrottak fel.

„Szerintem elég könnyű megjósolni, hogy hol leszünk erősek és hol fogunk szenvedni. Nem tudom, hogy a McLaren például előre tudta volna, hogy ilyen eredményt fognak elérni. Mindenki tudja, hogy alacsony leszorítóerő, sok egyenes fekszik az autónknak. Az sem árt, ha nem túl kemények a féktávok, Silverstone ebből a szempontból is kegyes volt hozzánk.”

„Az viszont egyértelmű, hogy az autónk gyorsabb idén, és a fejlesztéseinkkel csak javult. Az biztos, hogy nem úgy fogunk Magyarországra utazni, hogy itt most pontokat fogunk szerezni, Spán, Monzán lesz a fókusz. Nem mindig tudunk pontokat szerezni, de amikor igen, akkor mindent meg fogunk tenni azért, hogy bebiztosítsuk a 7. helyünket.

Látunk-e a Hungaroringen Williams-Red Bull csatát? Horner szerint már ez sem lenne meglepő.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: az „ijedt” gondolkodásmódunk rontott a Brit Nagydíjon elérhető eredményünkön
Következő cikk Red Bull: Perez válláról lekerült a nyomás a bajnoki pozíciója miatt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország