Albon bánja, hogy kiesett az „eddigi legjobb” Williamsszel

Alex Albon úgy érezte, „rengeteg potenciál” volt a Williams csomagjában a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon, de ezt nem tudta kiaknázni, mivel egy végzetes fékhiba miatt fel kellett adni a versenyt.

Alex Albon, Williams

Fotót készítette: Williams

Albon és a Williams papíron jó hétvégét várt Dzsiddától, és jól is kezdték azt, hiszen a brit-thai a kilencedik lett az első szabadedzésen, majd utána is ígéretes tempót mutatott. Az időmérőt azonban elszúrták, így csak a 17. pozícióból vághatott neki a nagydíjnak.

Ennek ellenére fel tudott kapaszkodni a 13. helyig, és nem is volt már messze a pontszerző helyektől, amikor jelezte csapata felé, hogy elszálltak a fékjei, aminek következtében muszáj volt kiállnia a bokszba.

Ez tehát összességében egy vegyes hétvége volt számukra, Albon pedig így fogalmazott: „Nem volt annyira kemény. Sok pozitívumot vihetünk magunkkal. Az autó most volt az eddigi legjobb, mióta a Williamsnél vagyok, szóval ez nagyon jó.”

„Inkább csak frusztráló az egész, mert komoly potenciál rejlett az autóban, de nem tudtuk kamatoztatni. Az időmérő edzésen nem sikerült összerakni. A versenyen azonban rendben voltunk, és ott mentünk, ahol általában lenni szoktunk.”

Dave Robson, az istálló vezető teljesítménymérnöke Albonhoz hasonlóan látta a történteket: „Jól mentünk a futamon, és Alexnek jó esélye lett volna a legjobb tízben végezni. Sajnos azonban ki kellett állnia a fékrendszer hibája miatt, melyet ki fogunk vizsgálni a következő állomásig.”

„Sok jó dolgot vihetünk magunkkal, de ezzel egyidőben egy jó lehetőséget szalasztottunk el a pontszerzésre, szóval muszáj lesz fejlődést elérnünk, ha sikeresek akarunk lenni ebben a rendkívül szoros középmezőnyben.”

Egy másik középmezőnybeli csapat, az Alfa Romeo eközben sokkal rosszabbul szerepelt a második futamon, mint azt gondolták, és egyelőre még csak keresik ennek okait.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine szerint nem ártana átgondolni a rajtkockás szabályokat
Következő cikk Megverheti az Aston Martin a fejlesztési versenyben a Red Bullt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország