Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Albon azt tette Sargeanttel, amire utoljára Verstappen volt képes ellene

A Williams pilótája, Alexander Albon egy nagyon komoly eredményt hozott össze az időmérőkön Logan Sargeant ellen – korábban hasonlóra éppen ellene voltak képesek.

Alex Albon, Williams Racing

Alexander Albon idén nagyon dominálni tudott csapaton belül: a pontok tekintetében 27-1-re vezet Logan Sargeant ellen az utolsó futam, az Abu-Dzabi Nagydíj előtt, az időmérőkön pedig még komolyabb előnnyel végzett.

Azzal, hogy Sargeant a szezon utolsó időmérőjén nem tudott érvényes kört teljesíteni, így a brit-thai versenyző 22-0-ra végzett ellene, így ő az egyetlen idén, aki 0-ra tudja verni a csapattársát egy körön.

Még több F1 hír:

Érdekesség, hogy a legutóbbi, teljes szezonos 0-ra verésben is szerepet játszott Albon: a Red Bullnál Verstappen verte 17-0-ra Albont, ami után távozott is a csapattól a jelenlegi Williams-pilóta, akinek azóta sokat javult a megítélése, és nem ok nélkül.

A Williams számára pedig még van tétje az Abu-Dzabi Nagydíjnak: jelenleg 7 pont az előnyük az AlphaTauri előtt a hetedik helyért folyó harcban, és Cunoda a hatodik helyről rajtol.

Eközben az F1-es csapatok nyílt támadást indíthattak a Red Bull ellen, míg Marko elmondta, Hamilton milyen feltétellel akarta a Red Bull-ülést.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso: Az időmérős formátum elavult, ez a hétvége legrosszabb része!
Következő cikk Verstappen nem, csak a Mercedesek érdeklik a 2. helyről induló Leclerc-t

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország