Albon: a Williams „mindent kihozott” eddig a 2023-as versenyekből

A Williams pilótája, Alex Albon szerint hiába szereztek csak egyetlen pontot eddig a 2023-as Forma-1-es szezonban, örül annak, hogy szinte mindent kihoztak a rendelkezésükre álló csomagból.

Alex Albon, Williams FW45

Alex Albon már a 2023-as Forma-1-es szezon első versenyén, a Bahreini Nagydíjon pontot szerzett a Williamsszel, azóta azonban egyet sem, hiába körözik mindig a top 10 körül. Albon az Ausztrál Nagydíjon pontszerző helyről esett ki, amikor összetörte az autóját, de azt leszámítva elégedett a szezon alakulásával.

Az év elején a Williams még arra számított, hogy ismét a leggyengébb autóval vágnak neki az F1-es szezonnak, Albon szempontjából pedig kellemes meglepetés, hogy legalább ott lehet a mezőny sűrűjében.

„Még mindig csak a 9. legjobb az autónk az erősorrendben” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Miamiban. „Ez már a második évem a csapatnál, pontosan tudom, hogy mire képes az autó, milyen beállításokra van szükségem, hol vannak az autó határai, és őszintén, úgy érzem, hogy nagyon jó formában versenyzek.”

„A csapat mindig jó helyzetbe tud hozni, folyamatosan sikerül eltalálni a jó stratégiát az időmérőkön is” – mondta Albon, aki Miamiban csak 53 ezredre volt a Q3-tól. „Mindig próbálunk kimaradni a bajból, messze a mezőny előtt, és mindig elégedett tudok lenni valamilyen szempontból a köreimmel.”

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elmondása szerint az MCL60 idén sokkal jobban működik a jól tapadó aszfaltfelületeken, és Albon is hasonló megjegyzést tett a Williams 2023-as F1-es autójára.

„Időmérőn a friss gumik, a nagyobb tapadás kicsit elmaszkolja az autónk gyengepontjait, szóval amint elkezdenek kopni a gumik, ezek felszínre is kerülnek, a versenyeken mindig lassabbak vagyunk,” – mondta Albon, aki így is örül annak, hogy legalább az időmérőkön esélyt tudnak teremteni arra, hogy vasárnap pontot szerezzenek.

„Tavaly alig jutottunk tovább párszor a Q2-be, de idén 2 tized dönt arról, hogy túl vagy alulteljesítettünk-e a riválisainkhoz és magunkhoz képest a szoros mezőny miatt. 2 tized dönt arról, hogy a Q3 határán vagy az utolsó helyen vagy, ebből a szempontból pedig szinte mindent kihoztunk eddig idén az autóból.”

Albon csapattársa, Logan Sargeant még nem vette fel teljesen a thai tempóját, de ahogyan az elemzésünkből is kiderül, nem ő a legrosszabbul teljesítő újonc.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: még mindig Hamilton az F1 leggyorsabb pilótája
Következő cikk Russell: a versenyzők beszélni fognak az F1-gyel és az FIA-val az előzések hiányáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország