Albon: A Red Bullnál inkább riválisok voltunk, mint csapattársak
Alex Albon már élete első Forma-1-es szezonjában megjárta a Toro Rossót és a Red Bullt is, most elárulta, milyen különbségek vannak a 2023-as konstruktőri világbajnok és a Williams között.
Kevés pilótának van olyan első szezonja a Forma-1-ben, mint Alex Albon 2019-es éve. A brit-thai versenyző csupán egy tucat versenyt követően a Red Bullba ülhetett, miután Pierre Gaslyt visszaküldték a helyére a Toro Rossóba. A GPFansnek nyilatkozva beszélt arról, volt-e annak az évnek hatása arra, ahogy ő bánik újonc csapattársával, Logan Sargeanttel.
„Most, hogy így belegondolok, nem igazán, nem. Az első évemről azt mondanám... Ha az akkori csapattársamat a mai énemmel hasonlítom össze, akkor egy kicsit más most. Amikor arra gondolok, hogy milyen voltam Danny és Max (Danyiil Kvjat és Max Verstappen – a szerk.)...”
„Főleg Danny volt az, akivel inkább riválisok voltunk, abból a szempontból, hogy mindketten az utánpótlás-csapatban voltunk és meg akartuk verni egymást. Akkoriban ilyen volt a légkör a Toro Rossóban.”
„Így is nagyon jól kijöttünk egymással, de nem volt olyan, hogy tanácsokat adtunk volna egymásnak, mert a nap végén egymással is versenyeztünk. Maxszal sokkal inkább arra koncentráltam, hogy felvegyem a tempót. Az elsődleges feladatomnak azt tartottam, hogy megértsem az autót, de nem kérdeztem Maxtól olyanokat, hogy hogyan kell vezetni ezt a dolgot.”
Ezek a napok már messze vannak azonban és Sargeant számára más környezet található a Williamsnél: „Szerintem Logannel egy kicsit más helyzetben vagyunk, mert egy olyan autónk van, aminek javulnia kell és egyértelmű, hogy milyen utat akarunk követni. Általánosságban tehát mindketten nagyon nyitottak vagyunk, mert köztünk nincs ez a fajta verseny.”
„Én úgy látom, hogy elsősorban a körülöttünk lévő csapatokkal harcolunk, szóval nagyon nyíltan beszélünk dolgokról, főleg, ha találunk valamit, amitől az autót jobb vezetni, vagy ami irányt ad nekünk egy hétvége, vagy a következő szezon előtt, mindig beszélünk ezekről. Tudjuk, hogy nem a Q1-ben akarunk pozíciókért harcolni, a Q3-ban akarunk. Emiatt mindig lesz egy kis különbség.”
Albon nem hiszi, hogy bármit változtatnia kellett magán így, hogy ő a tapasztaltabb pilóta, ahhoz képest, amikor ő volt az újonc: „Őszintén, nem mondanám, hogy nagy változás volt. Most. hogy jött Logan újoncként, nincs az az érzésem, hogy most nekem kell vezetnem őt, vagy ilyesmi, elég önközpontú ez a dolog.”
„Szerintem a pilóták összességében elsősorban magukra vigyáznak és nem figyelik nagyon a többieknek a szükségleteit, meg általában, hogy mit mondanak, mert mindent összevetve, magadért vagy itt. A saját ízlésednek kell megfelelnie az autónak, ebből a szempontból nem sok dolog változott.”
A Red Bull milyenségét teljes gőzzel tapasztalja most Sergio Perez, akinek elmondása szerint már pszichológus segít feldolgozni a nyomást.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.