Albon: A Q2-es tempó mutatta meg, a Williams fejlődik
Alex Albon szerint az, hogy Montrealban a Q2-ben az élen tudott végezni, mutatja, hogy a Williams Forma-1-es csapata fejlődik és hozzátette: még több első helyre vágyik.
Albon a vizes pályán zajló Q1-et a hatodik helyen zárta és a Q2 elején ő volt az egyetlen, akit slickeken küldtek ki a száradó aszfaltra. Ennek megfelelően olyan időt autózott, amit az egyre erősödő esőben már senki sem tudott megjavítani.
A Q3 azonban nem sikerült jól és végül a 10. rajthelyet szerezte meg – ebből a 9. lett Carlos Sainz büntetését követően – de az edzésről elmondta, a Q2-ben mutatott teljesítményt így is ünnepelhetik: „Jó visszaemlékezni rá, először is, azt kell, hogy mondjam, itt szeretnénk végezni mindig.”
„Bizonyos szemszögből imádom, remélem ez megmutatja a gyárban és mindenkinek, aki itt van, hogy pár éven belül itt akarunk tartani. Tudom, hogy a körülményeknek is volt ehhez köze, de ettől még jó érzés és itt akarok lenni később is, ez motivál, hogy olyan autóm van, ami az első helyen tud végezni, ez mutatja, hogy haladunk és ez még csak az idei autó. Akarunk még első helyeket.”
A Williams komoly fejlesztéseket hozott Albon autójára Kanadába és elmondása szerint ezek is a jó irányba terelik őket: „Ez mutatja, hogy a csomag kezd összeállni. Tudtuk, hogy ez a pálya jobban fekszik nekünk, mint Barcelona, de az új alkatrészek hatását őszintén szólva elég nehéz kiértékelni, annyira más pálya ez, mint Barcelona volt.”
„Annyira buckás, a sikánokban folyamatosan ugrálunk a kerékvetőkön és az alacsonyabb leszorítóerő amúgy is segít, szóval ez mindenképpen egy jobb pálya lenne nekünk, de a köridők alapján igen versenyképesek vagyunk, ennek pedig örülök, előrelépés volt. Nem tudom, hogy Silverstone-ra vagy Ausztriára is kitart-e, de itt mindenképpen jó helyen vagyunk.”
Az időmérő másik nagy meglepetése Nico Hülkenberg volt, aki egy büntetés után csak az 5. helyről indulhat, de a csapatfőnök, Günther Steiner számára ez nem sokat számít.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.