Albers a Red Bullt kritizálja: „Ezt Verstappennel nem tehetik meg”

A Red Bull Racing az utóbbi években elég gyakran cserélt versenyzőt. Sergio Perez jövőre is velük marad, de a korábbi F1-es pilóta, Christijan Albers szerint Pierre Gasly is megérdemelne egy újabb esélyt, legalább egy másik istállónál.

Albers a Red Bullt kritizálja: „Ezt Verstappennel nem tehetik meg”

A bikás csapat már Daniel Ricciardo távozása óta nem igazán találja a megfelelő pilótát Max Verstappen mellé. Míg 2019-ben Gaslyval kezdtek, a szezont már Alex Albonnal fejezték be, a tavalyi év végén viszont neki is távoznia kellett, hogy jöhessen helyette Perez.

Albers szerint azonban a francia versenyző nagyon jól vezet idén. „Úgy vélem, mindenképpen megérdemelne egy lehetőséget egy másik alakulatnál. A probléma viszont az, hogy itt vannak ezek a korlátozó szerződések. Egyedül Verstappennek nincs ilyen, a többiek viszont bajban vannak.”

„Minden szép és jó, azok a programok a fiatal versenyzőknek, de én magam is tapasztaltam és mindez nem játék” – magyarázta a holland a The Telegraph F1-es podcastjében. „Nem mintha eldönthetnéd, hogy máshová akarsz menni. Akkor szükséged van Marko nagybácsira.”

Még több F1 hír:

„Ha megnézzük Gasly teljesítményét, akkor finoman szólva is látni ezt a frusztrációt, mert a Red Bull kiba***ott vele, már elnézést. A másik probléma a nagy nyomás. Szerintem eléggé tiszteletlen volt, ahogyan más pilótákkal bántak. Most persze nem beszélünk erről, mert ott van Max, de Kvjat esetében is szörnyű volt.”

„A srác feláll a dobogóra, aztán a következő futamon kidobják. Ennek semmi értelme. Ez Helmut Marko módszere, de tanultak belőle. Most már nem pakolnak akkora terhet a második versenyzőre. Ez Dr. Marko régimódi, osztrák felfogása” – kritizálta elég keményen a tanácsadót és a csapat hozzáállását is Albers.

„Egy dolgot viszont elmondhatok, ezt Verstappennel nem tehetik meg, mert akkor Josszal akasztják össze a bajszukat. Eleinte, az első Red Bull-os években Marko még igyekezett olykor visszafogni Maxot, most azonban már nem meri ezt megtenni, azoknak a napoknak már vége.”

A Red Bull Törökországban maradt tesztelni

megosztás
hozzászólás
Kihagyja az év utolsó versenyeit a Medical Car sofőrje

Előző cikk

Kihagyja az év utolsó versenyeit a Medical Car sofőrje

Következő cikk

Holnap veszi kezdetét az F1 profi virtuális bajnoksága – két magyarnak is szurkolhatunk

Holnap veszi kezdetét az F1 profi virtuális bajnoksága – két magyarnak is szurkolhatunk
Hozzászólások betöltése