BRÉKING

Alakul a Forma-1! Magnussen nyerte a második tesztnapot Bahreinben, éledezik a Red Bull!

Kevin Magnussen volt a leggyorsabb a McLaren volánja mögött, és ez már egy olyan idő, amire lehet építkezni, hiszen a csapatok továbbra is messze állnak attól, hogy a teljesítményre koncentráljanak, így lehetséges, hogy az új autók nagyon közel lesznek a tavalyi időeredményekhez.

A tegnapi naptól eltérően a versenyzők ma magyar idő szerint pontban reggel 7 órakor kihajthattak a pályára. Akárcsak szerdán, ma is napos, melegebb időjárás fogadta a mezőnyt.

A Red Bull Racing már előre jelezte, hogy várhatóan 1 órát csúszni fognak az indulással. Sebastian Vettel német AMUS kérdésére elmondta, ottani idő szerint 10 óra előtt nem fog kihajtani a pályára. Az RB10-est ismét átépítették, mellyel délelőtt végül képes volt megtenni pár kört. A délután már egyáltalán nem telt unalmasan a négyszeres bajnok számára, aki messze több kört tudott megtenni az autójával, mint eddig bármikor. Ez némiképp bizakodásra adhat okot a csapatnak és a rajongóknak, akik eddig egy inaktív RB10-est láthattak.

A Mercedes egy teljesen átdolgozott fékrendszerrel érkezett Bahreinbe, mivel Jerezben gondok voltak a brake-by-wire nevű megoldással. Idén vezették be azt a rendszert, ami a hátsó fékkört szabályozza, elektronikusan. Több csapatnak és versenyzőnek is gondot okoz eddig. Az első teszten hirtelen eltolódott a fékegyensúly, ami meglepte a Mercedes versenyzőit, és nem bíztak a rendszerben. Tegnap fejlődést értek el ezen a téren, de becsúszott egy újabb hiba: a hátsó féknyereg nem nyitott teljesen, így túlmelegedtek a fékek.

A németek problémái azonban ezzel nem szűntek meg, hiszen a nap első felében egy motorral kapcsolatos gond miatt volt kénytelen félreállni Nico Rosberg, de nem sokkal később képes volt folytatni az útját. Rosberg épp a versenyszimulációjára készült, amikor a víznyomással akadtak gondok, melynek köszönhetően ismét le kellett parkolnia a pályán. Ezzel már több időt vesztett a csapat, ám a Mercedes képes volt folytatni a munkát, még akkor is, ha a programját nem tudta teljes mértékben teljesíteni.

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója: "Még nagyon az elején vagyunk, szeretnénk minél több kilométert az autóban"- mondta Boullier a BBC-nek. "Ha tehetnénk, minden nap tesztelnénk, de most nem ez a téma. Meglehetősen boldogok vagyunk. Még mindig elég sok a gikszer, ahogy az lenni szokott ebben a szakaszban. Óvatosnak kell lennünk, de örülhetünk annak, ahol tartunk."

Nagyjából ezzel lehetne jellemezni a wokingiak második tesztnapját, de amikor Kevin Magnussen pályán volt, nagyon gyors tudott lenni.

A Lotus némiképp hasonló cipőben járt, de őket nagyobb gondok hátráltatták, ami végül meg is látszott Romain Grosjean teljesítményén. A francia nem tudott sok kört megtenni.

Ezzel ellentétben a Ferrarinál már minden jobban ment. Fernando Alonso összességében egy pozitív tesztnapot zárt az F14-T-vel.

A Williams tegnap egy gyenge napot teljesített a Mercedes problémája miatt, de ma Valtteri Bottas ott tudta folytatni a munkát, ahol azt a csapat Jerezben abbahagyta: sok kör, kilométer és adat.

A Force India nem döntött rekordot a kilométereket illetően, de ismét gyors tudott lenni. A VJM07 eddig versenyképesnek tűnik, és Nicolas Hülkenberg magabiztosan terelgette azt, bár a német nincs elájulva az új technikától.

A Toro Rosso végre fellélegezhetett, és már az első perctől kezdve képes volt tesztelni, ami szerdán nem volt lehetséges. Jean-Eric Vergne napja sem volt problémamentes, de a Renault csomagja láthatóan sokat javult. Bár ahhoz képest már nem volt nehéz... Ebből a szempontból a Caterham nem okozott meglepetést és Kamui Kobayashi ismét egy komolyabb mennyiséget tudott pakolni a gépbe.

Összességében elmondhatjuk, hogy a köridőket tekintve már most nem vagyunk messze a tavalyi időktől, és a csapatok még mindig csak a megbízhatóságra koncentrálnak, így a technikát közel sem használják ki.

Végeredmény - Magnussen szuper-lágy abroncsokon volt a leggyorsabb körén, akárcsak Hülkenberg

1Kevin MagnussenMcLaren-Mercedes MP4-291’34.91046 kör
2Nico HulkenbergForce India-Mercedes VJM071’36.44559 kör1.535
3Fernando AlonsoFerrari F14 T1’36.51697 kör1.606
4Nico RosbergMercedes W051’36.96585 kör 2.055
5Valtteri BottasWilliams-Mercedes FW361’37.328116 kör2.418
6Kamui KobayashiCaterham-Renault CT051’39.85566 kör4.945
7Sebastian VettelRed Bull-Renault RB101’40.34059 kör5.430
8Jean-Eric VergneToro Rosso-Renault STR91’40.60958 kör5.699
9Esteban GutierrezSauber-Ferrari C331’40.71755 kör5.807
10Romain GrosjeanLotus-Renault E221’41.67018 kör6.760
11Max ChiltonMarussia-Ferrari MR031’42.51117 kör7.601

[live_event id="133"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Amerikában, Brazíliában és Abu Dhabiban is dupla pontok?
Következő cikk Vettel: ahol sok a kábel, ott sok a probléma is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország