Akár jól is járhat a Ferrari a rossz szezonjával

Bár a Ferrari idén messze a várakozásokon alul teljesít, egy új szabály értelmében amennyiben így marad, jóval több forrásuk lehet az aerodinamikai fejlesztésekre, mint az élen állóknak.

The damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, on a truck

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

10 verseny zajlott le a Forma-1 2020-as szezonjából, hét van még hátra, és a Ferrari csak hatodik a konstruktőrök között, ha ez így marad, az az utóbbi 40 évben a legrosszabb eredményük lesz. Az 1980-as szezonban a címvédő Jody Scheckter és Gilles Villeneuve összesen nyolc pontot szedtek össze.

Nem igazán áll jól a szénájuk az ötödik helyért zajló küzdelemben sem, 25 pontra vannak ettől és az előttük álló Renault és Racing Point az utóbbi négy futam mindegyikén több pontot szerzett náluk, a McLaren háromszor.

Annak nagyobb az esélye, hogy hetedikek lesznek: 15 pontra van mögöttük az AlphaTauri, akik szintén háromszor verték őket az elmúlt négy futamból, és az is köszönhető elsősorban a Q3-as gumiszabálynak.

Még több F1 hír:

Az a szabály elvileg azoknak segít, akik hátul vannak: a rajtrács második feléből indulóknak új gumit lehet feltenni a versenyre, míg az elől lévőknek használtakról kell rajtolnia. Ugyanez a logika a Forma-1 jövőre életbe lépő aero handikep szabályánál is.

2021-től a csapatok attól függően fordíthatnak forrásokat aerodinamikai fejlesztésekre, hogy hol végeztek előző évben. Magyarán, amennyiben a Mercedes ismét megnyeri a bajnokságot (erre minden esély megvan), minden más csapatnál kevesebbet költhetnek aerodinamikai fejlesztésekre, míg a Williams, ha megint sereghajtók lesznek, mindenkinél többet.

Amennyiben a Ferrari hatodik lesz, 13,8%-kal többet fektethetnek ebbe, mint a bajnokok, ha visszacsúsznak a hetedikre, ez már 16,6%-ra emelkedik, ez pedig több órát jelent a szélcsatornában, legyen szó a fizikai vagy a digitális verzióról.

Ez azért kiemelkedő fontosságú, mert jövőre a csapatok már a 2022-es új szabályokra fejlesztik az autókat, ami 2014 óta a legnagyobb esélye lesz a csapatoknak. hogy felzárkózzanak a Mercedesre, akik 2014 óta uralják a mezőnyt.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Nicholas Latifi, Williams FW43

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari idei gyenge teljesítménye így előnyt nyújthat nekik az új szabályzat aerodinamikai rendszerének fejlesztésére, de nem áll meg itt a dolog: a maranellóiak a 2023-as autójuk fejlesztésére még komolyabb előnnyel rendelkezhetnek, amennyiben jövőre sem javul teljesítményük látványosan.

2022-re ugyanis a hendikeprendszer még jobban a kisebb csapatok felé fog dőlni, amennyiben a Mercedes nyer és a Ferrari a hatodik 2021 végén, az olaszok 35,7%-kal költhetnek majd többet az aerodinamikai fejlesztésekre.

Persze nem magától értetődő, hogy a Ferrari jövőre is ilyen gyatrán szerepel, de tekintve, hogy a következő autók alapja az idei lesz, van rá esély. A jelenlegi szezon tehát fájdalmas lehet a csapatnak, de az új szabályok nyújtanak vígaszdíjat – még ha nem is az volt a terv, hogy az utóbbi években a legtöbb reklámbevételt zsebre tévő csapatot segítsék velük.

A Red Bull egyik pilótájának barátnője is koronavírusos lett, árulta el Helmut Marko

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull egyik pilótájának barátnője is koronavírusos lett, árulta el Helmut Marko
Következő cikk Sir Jackie Stewart szerint Hamilton nem ér fel egy Fangiohoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország