Akár hét sprintkvalifikációs hétvége is lehet egy szezonban

Jövőre visszatérhet a formátum, sőt akár hét sprintkvalifikációs hétvégét is rendezhetnek egy szezonban. A Forma–1 elégedett a látottakkal, de más újdonságok bevezésével is készül.

Stefano Domenicali, CEO, Formula 1

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az elmúlt hétvégén, Olaszországban rendezték meg a szezon második sprintkvalifikációját. Silverstone után Monza volt a következő állomás a sprintfutam megrendezésére. A szombati rövid távú verseny a vasárnapi nagydíj kvalifikációjául szolgál. Brazíliában fogják rendezni a harmadik sprintkvalifikációt, de a Forma–1 már most nagyon lelkes a formátummal kapcsolatban.

A sprintkvalifikációk során eddig négy pilótának sikerült pontot szereznie. Max Verstappen és Valtteri Bottas az egyértelmű győztesei az új koncepciónak. A holland nyert Silverstone-ban és már öt pontot szerzett, míg Bottas nyert Monzában és négy ponttal büszkélkedhet. Lewis Hamilton kettő, míg Daniel Ricciardo eddig egy pontot zsebelt be.

Brazíliában, az interlagosi pályán rendezik az idei év harmadik és egyben utolsó sprintkvalifikációját. Stefano Domenicali, a Forma–1 vezérigazgatója a Sport Bild-nek elmondta, hogy már most sikernek tekinti. „ A reakciók, a feszültség és a tempó nagyszerű” – mondta.

Még több F1 hír:

Ezért valószínűnek tűnik, hogy a formátum jövőre is visszatér, de további módosítások elképzelhetőek. „Jelenleg újragondoljuk a formátumot, de el tudom képzelni, hogy akár hét sprintkvalifikációt is rendezhetünk a bajnokság során” – mondta Domenicali.

A Forma–1 innovációi azonban úgy tűnik, hogy nem áll meg a sprintkvalifikációnál. „ Több dologra gondolunk, például egy Grand Slam bevezetésére, egy olyan kiegészítő címre, mint amit a teniszben használnak. Aki megnyeri az F1 Sprint-címet és a bajnokságot, az lesz a Grand Slam győztese” – mondta.

 

Ezzel a Forma–1-nek világos célja van, mégpedig az, hogy vonzóbbá és érdekesebbé váljon azok számára, akik eddig nem követték az eseményeket. „ A Forma–1-nek változnia kell és érdekesebbé kell válnia, ugyanis szeretnénk megszólítani a fiatalabb közönséget is” – mondta Domenicali.

Schumacher a Ferrariban? „Még hosszú út áll előtte”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bámulatos 3D-s animáció készült Hamilton és Verstappen monzai ütközéséről (videó)
Következő cikk A McLaren az F1 erősorrendjében is dominált, Leclerc egy helyet javított

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország