Aitken türelmetlenül hívogatta a Williamst

A Williams beugrósa, Jack Aitken arról beszélt, hogy segítette türelmetlensége ahhoz, hogy Lewis Hamilton koronavírus miatti távollétének következtében a hétvégén első F1-es futamát teljesítheti.

Jack Aitken, Williams Racing

Jack Aitken, Williams Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williams színeiben versenyző George Russell a hétvégén a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesíti a Mercedesnél, helyére pedig Jack Aitken ülhet.

Aitken nem meglepő módon boldog volt, miután megtudta, a hétvégén bemutatkozhat az F1-ben. A brit elmesélte, milyen események vezettek ahhoz, hogy ő foglalhatta el Russell megüresedett helyét.

Még több F1 hír:

„Eseménydús két nap áll mögöttem” – kezdte Aitken. „Örülök, hogy sikerült mindent elrendezni, és már csak az előttem álló munkára kell koncentrálnom.”

„Türelmetlenül hívogattam a csapatot és kérdeztem őket a dolgok állásáról. Ez kedden történt, ők akkor azt mondták: értékeljük a helyzetet. Szólni fogunk, csak maradj nyugton. Még órákig ültem ott.”

„Szerda délelőtt erősítették meg a dolgot, fél órával később pedig a hivatalos bejelentés is megtörtént. Minden nagyon gyorsan történt.”

A Williams korábban már gyűjtött tapasztalatokat a bahreini pálya külső pályavezetéséről. Ez, valamint a várható káoszfutam és az egy perc alatti körök jó esélyt kínálhatnak a csapatnak idei első pontjuk megszerzésére.

Aitken szerint a csapatnak csak a pontszerzés lehet a célja, bár igyekszik két lábbal a földön maradni a hétvége előtt.

„A célom az, hogy a lehető leggyorsabban felvegyem a tempót. A csapat céljai változatlanok.”

„Szeretnénk a középcsapatokkal harcolni. Egy kis szerencsével és kavarodással remélhetőleg pontot szerezhetünk. Mind mindig, most is mindent megteszünk majd.”

Grosjean visszatért a bahreini paddockba!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bottas: "Csúnya lenne, ha Russell megverne"
Következő cikk Szívszorító videón, ahogy Grosjean ismét találkozik megmentőivel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország