Elemzés

Adrian Newey jött, látott, és rendet rakott a Red Bullnál

Adrian Newey évek óta igyekszik háttérbe vonulni, és szép lassan a nyugdíjasévek felé helyezkedni, a Red Bull azonban egyszerűen nem tudja nélkülözni őt. Rosszul kezdte a csapat a 2017-es szezont, de alakulnak a dolgok.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB13

Fotót készítette: Sutton Images

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Red Bull egyáltalán nem úgy kezdte a 2017-es szezont, ahogy az az elmúlt évek eredményei alapján talán elvárható lett volna. Daniel Ricciardónak és Max Verstappennek esélye sem volt a Ferrari-Mercedes tandem ellen, és a két versenyző az első négy futamon mindössze egyetlen dobogós helyezést tudott felmutatni - Max Verstappen még Kínában állhatott dobogóra, miután a mezőny nagy része esett-kelt a változó körülmények között.

A lemaradás továbbra is megvan a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, a Renault továbbra is megbízhatatlan, de amikor az autó kibírja Ricciardóék alatt, legalább már jó teljesítményre képes. Egy nagy szerencséje van a Red Bullnak: hogy a rengeteg műszaki hibából adódó kiesést (Ricciardo kétszer, Verstappen négyszer állt ki emiatt) most már legalább jó eredményekkel tudja ellensúlyozni, ez pedig nagyban köszönhető a veterán tervezőzseninek, az egyre inkább háttérbe vonulni igyekvő Adrian Newey-nak. Newey egy ideje már szeretné leépíteni a Forma-1-gyel kapcsolatos munkáit, évekig nem is vett részt olyan intenzitással az autótervezésben, mint korábban, most viszont, amikor nyilvánvaló volt, hogy a fiatal mérnöki gárda nem igazán tud megbirkózni egy átfogó szabályváltoztatással, ismét rá van szükség. Newey pedig jött, mint Superman, és neki köszönhetően az istálló, ha nem is óriási ugrásokkal, de elindult felfelé. Az "öreg" egyébként semmi extrát nem csinál: azzal főz, amije van, de pont ebben rejlik a zsenialitása, hogy egy adott alapanyagból ki tudja hozni a maximumot.

Nézzük, hol tartott a Brit Nagydíj után a nagy Newey-féle Red Bull-feltámasztás! Jól nézzük meg, ugyanis könnyen lehet, hogy a Magyar Nagydíjon már rá sem ismerünk az RB13-asra - a csapat saját elmondása szerint egy teljesen ráncfelvarrott autóval készülnek a Hungaroringre...

Red Bull RB13 front wing, detailed, British GP
A Brit Nagydíjon használt első szárny

Grafika: Giorgio Piola

A Brit Nagydíjat a rendkívül gyors Silverstone-i pályán rendezték, amelyhez a Red Bullnak is alkalmazkodnia kellett, ennek érdekében pedig egy kisebb leszorítóerőt biztosító első szárnyat készített. Ennek a legnagyobb újdonsága a két hozzáadott elem a külső részen (sárgával kiemelve), amelynek köszönhetően az áramlatok kevésbé válnak szét. Megváltozott a kis körben kiemelt rész is, amely az eddigieknél sokkal átlagosabbra változott, viszont úgy néz ki, az RB13-asnak pontosan ez az egyszerűség tett most jót.

Red Bull RB13 front wing comparison, old vs new, British GP
A külső szárnyvéglap összehasonlítása

Grafika és fotó: Giorgio Piola

Azt is megfigyelhetjük, hogy az első szárnyvéglap külső oldalán az addig egyenes kis "kilépő" elejét a mérnökök megemelték, valamint Kanadában eltűnt a kis függőleges bevágás is a szárnyvéglap elejéről.

Red Bull RB13 turning vanes, Australia vs China bs Great britain
Az orr alatti légterelő idom fejlődése - grafikán az ausztrál, a kínai és a brit változat

Grafika és fotó: Giorgio Piola

A fenti képen látható aerodinamikai elem legutóbb még Kínában esett át jelentősebb átalakításon, amikor az idom legelső elemét kétfelé vágták, és egyben el is vált a hátsó kettőtől. Ettől Adrian Neweyék Silverstone-ban megváltak, és a három rész ismét egy egységet képez.

Az oldaldoboz előtti, angol szakszóval bargeboardnak nevezett légterelő elemek gyakorlatilag folyamatosan, versenyről versenyre átalakulnak, ugyanis a szabályváltozások után ismét óriási potenciál rejlik bennük. Nincs ez másként a Red Bullnál sem. A csapat még Spanyolországban vetett be egy új bargeboardot, azóta azt csinosítgatja. Először Bakuban nyúlt ehhez hozzá, amikor megemelte a fő elem magasságát, a középsőhöz pedig egy háromszög alakú felületet adott. Ausztriában egy erősítő elem került a második és harmadik rész közé, hogy egy kis merevséget adjon ennek a területnek, amely megint csak sokat segített, ugyanis ahogy nő a leszorítóerő, úgy dolgozik a Red Bull rendkívül bonyolult bargeboard-rendszere egyre jobban.

Azért figyelni kell(ett) a Force Indiára

Úgy tűnik, 2017-re a Force India kiemelkedett a középmezőnynek nevezett masszából, és véget vetett a folyamatos esetleges eredményeknek: Vijay Mallyáék stabilan a negyedik erővé léptek elő, maguk mögött hagyva azokat a csapatokat, akikkel tavaly még ádáz harcot kellett vívniuk a konstruktőri negyedik helyért. A szezon elején még a Red Bull sem volt messze tőlük, sőt. Most, hogy a Red Bull azért már magára talált, a Force India egyfajta légüres térbe került, a Red Bulltól messze vannak, viszont a korábbi riválisok, például a Williams, a Toro Rosso vagy a Haas is jókora lemaradásban vannak Pérezék mögött a pontversenyben. Egyszóval: a Force India negyedik helyét, hacsak nem történik valami pálfordulás, semmi nem veszélyezteti.

A Force India ráadásul mindezt úgy éri el, hogy köztudomású, hogy azért nem veti fel Vijay Mallyáékat a pénz, ahhoz képest legalábbis semmiképp, amilyen magasságokba kerültek.

Force India VJM10 front wing comparison, old vs new
A VJM10-es régi és újelső szárnya

Grafika: Giorgio Piola

A Force India is készült különböző fejlesztésekkel a Brit Nagydíjra, ezek közül a leglátványosabb az első szárnyra vonatkozott, ugyanis átalakult a fő rész és a felső elemek is. Jól látható, hogy a hosszabb szárnylapok közül van olyan, ami konkrétan el is tűnt, ez alapjaiban változtatta meg a szárny viselkedését. Ahhoz, hogy az eltűnő elemeket ellensúlyozni tudják, a Force India mérnökei "kettévágták" a legfelső lapot.

Giorgio Piola videójában jól megfigyelhetőek a Force India első szárnyának változásai

Sahara Force India F1 VJM10, detail
A részletek

Fotó: Giorgio Piola

Két kék nyíllal jelöltük a képen azt a két kis "szarvat", amelyek a pilótafülke oldalán helyezkednek el. Ezek, bármennyire jelentéktelennek is tűnnek, az oldaldoboz körüli optimális levegőáramlásban segítenek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "A McLaren a szerződésünk értelmében nem használhat más motort"
Következő cikk Aszimmetrikus fékek kerültek a Toro Rossóra a Brit Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország