Adjunk egy esélyt az új időmérőnek, ne féljünk a változástól!

Adjunk egy esélyt az új időmérőnek, ne féljünk a változástól!

Foglalta össze álláspontját Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke, aki azt is megjegyezte, szerinte a csapatok gyorsan elsajátítják az új rendszert. Egyelőre van időnk megszokni a gondolatot, mert előreláthatólag csak az európai...

Az időmérő ugyanúgy három részből fog állni, mint eddig, de kieséses rendszer lesz, így nem lehet majd ülni a babérokon. „Nem olyan nagy szakítás a jelenlegi rendszerrel szemben”- mondta Horner az Autosportnak.

„Csak nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy jól hozd össze az első köröket. Valószínűleg ugyanannyi gumit fogsz elhasználni az időmérő három szakasza alatt, egyszerűen csak jól kell időzítened. Persze, ha sárga vagy piros zászló van, akkor az megkeveri a rajtrácsot. Tehát miközben lesz benne némi véletlenszerűség, a csapatok gyorsan megtanulják, hogyan oldják meg a dolgot”- fejtette ki a brit szakember.

Ecclestone a minap bejelentette, májusig várni kell az új lebonyolítással, mert nem készülnek el időben a szoftverrel. Egyesek úgy vélik, alapvetően nem volt semmi baj az időmérővel, és ha a promóterek nagyobb mozgást akarnak a pályákon, akkor inkább a pénteki edzéseket kellett volna bolygatni. Horner szerint a szerződések rögzítik, hogy a hétvégének három napból kell állnia, és ez van.

„Szerintem az volt az érzésük, hogy nagyobb lehet a változatosság az időmérő révén, és ez valamivel változatosabb rajtrácsot is eredményezhet úgy, hogy nem fordítják meg a rajtrácsot mesterségesen, vagy bármi ilyesmi. Nézzük meg, adjunk neki egy esélyt. Nem kéne félnünk a változástól”- értékelte a dolgot.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING