A Ferrari három vagy négy tizeddel a Mercedes és a Red Bull előtt?

Míg a Mercedes és a Red Bull Bahreinben az autóik erős fejlesztéseit fogja hozni, addig a Ferrari arra készül, hogy felfedezze az F1-75-ösben rejlő valódi lehetőségeket, amely nagyon jónak bizonyult eddig. Az olasz istálló jelentősen csökkentette a lemaradását az élcsapatokkal szemben, és Sakhirban olyan módosításokat kap, amelyekkel kihasználható a 066/7-es motor ereje.

A Ferrari három vagy négy tizeddel a Mercedes és a Red Bull előtt?

A Ferrari befejezte az értékeléseket a barcelonai tesztek után, ahol az F1-75-ös bemutatkozott a pályán, közvetlen összehasonlításban a riválisokkal. A Spanyolországba hozott autó nem sokban fog különbözni attól, amit jövő héten láthatunk majd Sakhirban, a március 10-12. között megrendezésre kerülő Bahreini Nagydíjat megelőző második kollektív teszten.

Míg a Mercedes - és úgy tűnik, a Red Bull Racing is - alaposan átdolgozott autókkal áll elő, addig a Scuderia a Barcelonában olyan jól teljesítő F1-75-ös fejlesztésén dolgozik majd.

A Mercedes egy különösen eltérő W13-assal készül, megismételve azt a stratégiát, amely már 2019-ben is nagyszerű eredményeket hozott, amikor mindössze egy hét különbséggel két teljesen különböző W10-est sikerült pályára küldeni.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, elhagyja a garázst

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, elhagyja a garázst

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc pozitívan nyilatkozott a barcelonai három napról, érdekes potenciált látva az F1-75-ösben, bár a maranellói csapat nem a teljesítményt kereste, mint a riválisok, inkább a pálya, a szélcsatorna és a szimulátor közötti adatok feldolgozására koncentrált.

A rendelkezésre álló adatokat mérlegelve úgy tűnik, hogy a Charles Leclerc és Carlos Sainz által vezetett piros autó az, amely a tavalyi adatokhoz képest a legnagyobb mértékben lépett előre.

Még több F1 hír:

Bár az olasz istálló részéről senki sem akart elárulni információkat a teljesítményadatokról, amit Spanyolországban láttak, némi optimizmusra ad okat, mert az előnyüket az élmezőny többi tagjával szemben három-négy tizedre becsülik. Ez egy olyan érték, amely lehetővé tenné, hogy a Ferrari minden alkalommal az élmezőnyben harcoljon, amikor a feltételek adottak, és a Scuderia visszakerüljön az első háromba.

Carlos Sainz Jr., Ferrari F1-75 oldalnézet

Carlos Sainz Jr., Ferrari F1-75 oldalnézet

Fotó készítője: Giorgio Piola

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke tisztában van azzal, hogy a Mercedes és a Red Bull nagyobb potenciált tud majd mutatni Bahreinben, de azzal is tisztában van, hogy az F1-75-ös képes lesz emelni a teljesítményküszöbén, miután bizonyította a rendszer jó megbízhatóságát.

„Nem sokban fog különbözni attól, amit eddig láttatok. Azt hiszem, az első lépés az lesz, hogy optimalizáljuk a rendelkezésünkre álló eszközöket. Még mindig messze vagyunk a legjobb teljesítménytől, nem csak azért, mert sok üzemanyaggal futottunk, hanem azért is, mert nem hajtottuk meg a motort, és általában véve azért, mert magából az autóból még sok mindent ki kell használni“ - nyilatkozta Binotto.

Ferrari F1-75 padlólemez

Ferrari F1-75 padlólemez

Fotó készítője: Giorgio Piola

Míg a Mercedes és a Red Bull radikálisan átdolgozott autókkal érkezik, addig a Ferrarinál a padlólemezen végeznek módosításokat Sakhirban, hogy tovább korlátozzák a delfinezés hatását… „Természetesen mindig aggódunk a versenytársak fejlesztései miatt. És biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon erősek lesznek, de elégedettek vagyunk az elvégzett munkával“ -tette hozzá a Ferrari csapatfőnöke.

Az FIA jóváhagyott egy új, forradalmi törmelékfogókerítés-rendszert

megosztás
hozzászólás
Az FIA jóváhagyott egy új, forradalmi törmelékfogókerítés-rendszert
Előző cikk

Az FIA jóváhagyott egy új, forradalmi törmelékfogókerítés-rendszert

Következő cikk

Megvan a bahreini teszt pontos menetrendje

Megvan a bahreini teszt pontos menetrendje