Abu-Dzabiban Forma-1-es autóba ül a McLaren IndyCar-versenyzője

A McLaren az IndyCar futamgyőztes Pato O’Wardnak lehetőséget nyújt második Forma-1-es szabadedzése abszolválására Abu-Dzabiban, jelezve, egyik tartalékpilótájuknak őt akarják megtenni.

Patricio O'Ward, Arrow McLaren Chevrolet

A Forma-1 versenyszabályzatának megfelelően a McLarennek még egy szabadedzésen egy újoncot kell ültetnie az autójában. Az elsőt akkor pipálták ki, amikor Oscar Piastri élete első Forma-1-es versenyhétvégéjén Bahreinben a pályára gurult, a másodikat pedig Alex Palounak szánták, aki az eredeti tervek szerint a csapat egyik tartalékja lehetett volna a Szingapúri Nagydíjon.

Mivel azonban Palou mégsem csatlakozik a wokingi csapathoz az IndyCarban, a wokingi istállónak felül kellett vizsgálnia a dolgokat. Szingapúrban a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elárulta, az Arrow McLaren csapatával az IndyCarban szereplő O’Ward Abu-Dzabiban a szabadedzésen és a szezonzáró utáni gumiteszten is az autóba ülhet.

Ez lesz a mexikói első szereplése a Forma-1-ben a tavalyi Abu-Dzabi Nagydíj óta, ahol szintén az első szabadedzésen kapott lehetőséget. Stella elmondta, O’Ward az IndyCarban szerzett idei negyedik helyével jogosult az F1-es szuperlicence-re és így csatlakozhat tartalékjaihoz. A tesztek ügyében a döntésük már végleges:

„Az FIA-nál is érdeklődtünk efelől, de szerintünk már jogosult a szuperlicence megszerzésére, tehát elég tapasztalt ahhoz, hogy Forma-1-es autót vezessen, és így lehet az egyik tartalékpilótánk” – magyarázta a csapatfőnök.

„A két fő esemény, a szabadedzésekre vagy Alexet, vagy Patót hoztuk volna, az egyik ilyen szabadedzést még ki kellett osztanunk egy úgynevezett fiatal versenyzőnek, olyannak, aki még nem szerepelt kettőnél több Forma-1-es versenyen. Aztán ott van a teszt Abu-Dzabi után.”

„Eredetileg úgy volt, hogy ezeket az eseményeket elosztjuk a két versenyző között, de természetesen az új helyzet beálltával Pato lesz a volánnál az első abu-dzabi szabadedzésen és azt is megerősíthetem, hogy a verseny utáni keddi teszten is szerepelni fog.”

Helmut Marko mindeközben megszólalt Felipe Massa 2008-as világbajnoksággal kapcsolatos peres ügyének témájában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így hozta össze Stroll az év egyik legnagyobb esését
Következő cikk A vasárnapi motorsport-program: Szingapúrban megszakad a Red Bull sorozata?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország