Ismét „hangerősítő” mikrofont tesztelnek az F1-ben

Abu Dhabiban folytatódik a kísérletezés, melynek eredményeként jobb hangzást kaphatnak a tévénézők a jövőben.

Sergio Perez, Sahara Force India VJM10

Sergio Perez, Sahara Force India VJM10

Sutton Images

Még pár évig biztosan be kell érni azzal a hangerővel és orgánummal, amit a hibrid V6-os egységek produkálnak, de az F1 emberei azon vannak, hogy legalább a tévénézők számára javuljon valamelyest a helyzet. 2014-ben még az volt a terv, hogy a kipufogókon változtatnak, de ez gúnyos és csúfos kudarcot vallott a trombitára emlékeztető megoldással. Idén más oldalról közelítenek a problémához: év eleje óta tesztelnek olyan mikrofonokat, melyek felerősítik a hangzást a közvetítésben.

Az F1 felkérte a dán DPA Microphonest, hogy segítsen a finomhangolásban és a megfelelő eszköz véglegesítésében. A feladat összetett, ugyanis a mikrofonnak ki kell bírnia az akár 120 Celsiusra rúgó hőmérsékletet, és az sem mindegy, hol helyezik el. Az Austinban tesztelt kivitel túl magas hangot eredményezett és a hőnek sem állt ellen, majd Brazíliában távolabb vitték azt, de akkor túl alacsony volt a hangerő.

Az onboard kamerákért felelős Steve Smith elmondta, korábban szóba került egy kerámiából készülő mikrofon lehetősége is, de mint kiderült, nem is annyira a konstrukció, sokkal inkább a hangot generáló membrán bizonyult kritikus területnek. Végül a már említett gyártó állt elő egy új termékkel, aminek legfrissebb változatát pénteken tesztelik Abu Dhabiban, Sergio Pérez kocsiján.

A jelenlegi terv szerint egy rendkívül kicsi, 100 grammnál is könnyebb mikrofon alkalmazása cél, amit 6 inchre (15.24 cm) helyeznek el a kipufogó végétől. Amennyiben sikeresnek bizonyul a próbálkozás, 2018-ban további kísérletezések várhatnak a csapatokra. Ezen a hétvégén arra kérték fel a csapatokat, hogy „hőmérőmatricákat” helyezzenek el azokon a területeken, ahol esélyes lehet a mikrofon alkalmazása. Ennek célja, hogy megnézzék, mekkora hőnek lenne kitéve a mikrofon a kérdéses pontokon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hiába a Honda távozása, nem lesz kisebb a költségvetése a McLarennek
Következő cikk Vettel: nem nagy ügy Räikkönen győzelemmentes szériája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország