BRÉKING

Abu Dhabi nagyon örül a dupla pontoknak a Forma-1-ben

A sivatagi helyszín maximálisan támogatja a dupla pontok bevezetését a Forma-1-ben, mely mindent megváltoztathat az utolsó futamon.

Az új szabályok értelmében az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon dupla pontokat fognak kiosztani, ami drámai különbségeket és végjátékot is eredményezhet. Egyelőre nem sokan támogatják a rendszert és a csapatok, valamint a pilóták közül igencsak negatívan nyilatkoztak az újításról.

Abu Dhabi természetesen nagyon örül ennek, mivel így még inkább középpontba kerülhet.

„Ezzel a dupla pontokkal egy nagyon izgalmas utolsó futamunk lehet a Forma1-ben. Azt hiszem, mindez mentálisan is hatással lesz a versenyzőkre, ami szintén érdekessé teheti ezt az egészet. Szóval igen, támogatjuk ezt és örülünk az újításnak.” – mondta Al Tareq al-Ameri a pálya egyik vezetője a hivatalos sajtótájékoztatón.

„Az emberek általában nem szeretik azt, ha valami megváltozik, de a sportnak szüksége van erre, és a történelem már megmutatta, hogy ezek az új dolgok sokszor pozitív hatást jelentenek a sportban. Úgy gondoljuk, hogy a dupla pontok is ezt eredményezik majd.”

„Biztosak vagyunk benne, hogy ez a verseny lehet az egyik legizgalmasabb, ha nem a legizgalmasabb esemény az évben. Ez már önmagában egy egyedülálló verseny, hiszen sehol máshol nem lesz ilyen lehetőségük a versenyzőknek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari a következő 10 évre is leszerződtetné Alonsót, ha lehetséges lenne
Következő cikk A Red Bull tárgyalást akar az FIA ellen, semmit nem mondott le!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország