"Abszurd" döntést hozott a Ferrari Austinban volt mérnökük szerint
A Ferrari Forma-1-es csapatának egykori mérnöke, Luigi Mazzola Instagram-posztban kelt ki a maranellói alakulat USA Nagydíjon Leclerc esetében alkalmazott taktikája ellen.
Charles Leclerc figyelemreméltó teljesítménnyel az élre kvalifikálta magát a hétvégi USA Nagydíj pénteki időmérő edzésén, aminek a végén vasárnap négy csapat versenyzői versengtek az első helyekért, talán idén először.
A hétvége további része azonban már nem volt ilyen felvillanyozó a maranellói pilótának, aki a sprint végén a harmadik volt, majd hatodik a vasárnapi verseny leintésével, amiről utólag diszkvalifikálták, mert túlságosan vékony volt az SF-23-asa kopólemeze.
Ez a visszazuhanás már a sprint alatt is megjósolható volt, látva a Ferrari versenytávon mutatott teljesítményét, de nem könnyítette meg a dolgát az sem, hogy vasárnap a csapata a nem túl ideális egykiállásos stratégiára kárhoztatta.
Ezt kritizálta a csapat egykori mérnöke, Luigi Mazzola is Instagram-posztjában, rámutatva, milyen demoralizáló lehet ez Leclerc számára: „Először is gratulálni szeretnék rámutatni Hamilton remek teljesítményére, a stratégiával elvették tőle a győzelmet, de az új fejlesztésekkel igen gyors lett az autója. Russell azonban a háttérbe szorult egész hétvégén.”
„Max sokat szenvedett az autóval, nem a szokásos teljesítményét hozta, de így is nyert, le a kalappal előtte. Nagyon jó volt Lando is, aki elcsípte a dobogót. A Ferrari mindeközben egy lehetséges dobogós helyet dobott el egy abszurd stratégiával, így Leclerc a hatodik helyen találta magát az élről rajtolva. Szegény Charles-t a csapat egyre jobban és jobban demoralizálja.
„Kínos volt látni, hogy van két csapat is négy pilótával, akik kénytelenek voltak a bokszból indulni, mert csak egy órányi gyakorlásuk volt bekalibrálni az új fejlesztéseiket. A parc fermé továbbra is egy értelmetlen szabály.”
Carlos Sainz mindeközben arról beszélt, ő maga kérte a Ferrarit, hogy két kiállásra váltsanak, itt írtunk arról, hogy miért.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.