Horner: Albonnál nem a stratégia döntött, egyszerűen szenvedett a gumikkal

Mondhatnánk, hogy a Red Bullnál a jól megszokott forgatókönyv szerint zajlottak az események. Verstappen kihozta helyzetéből a legtöbbet, Albon pedig nagy lemaradással küzdött a középmezőny autóival. A kép persze ennél azért árnyaltabb, és Christian Horner elmondta, hogy továbbra is bíznak Albonban.

Alex Albon, Red Bull Racing with Red Bull Racing Team Principal, Christian Horner

Alex Albon, Red Bull Racing with Red Bull Racing Team Principal, Christian Horner

Red Bull Content Pool

A fiatal brit-thai pilóta az időmérőn ezúttal a hatodik helyet szerezte meg, ami előrelépés volt számára a korábbi futamokhoz képest, a versenyen azonban a Racing Pointok elkapása helyett inkább a mögötte lévőkkel csatározott, és végül a nyolcadik helyen tudta befejezni a versenyt.

Albon futamát talán az tehette tönkre, hogy az első lágy gumis etapját követően a kemény keveréket rakták fel neki. Ez az abroncs addig egész hétvégén nem működött, és a pilóták próbálták is elkerülni annak használatát. A Red Bull csapatvezetőjét, Christian Hornert kérdezték arról, hogy vajon a megfelelő stratégiai döntést hozták-e pilótájuk esetében.

Még több F1 hír:

„Nem hiszem, hogy gond lett volna a taktikával. A probléma inkább az volt, hogy Alex autójának nem volt meg a megfelelő egyensúlya, és emiatt nagyon hamar elhasználta a Pirelliket. A verseny nagy százalékában piszkos levegőben autózott; egyszerűen csak megettük a gumikat, és nem tudtunk hosszú etapot futni.”

„Mindegy, hogy a lágy, a közepes vagy a kemény volt fent, egyszerűen egyik sem működött nála. Nagyon idegesítő volt ez számára.” A Red Bull folyamatosan próbálja segíteni Albont, nemrég új versenymérnököt is kapott a tapasztalt Simon Rennie személyében.

„Hatalmas munkát végzünk a színfalak mögött” – mondta Horner Albon segítéséről. „A szimulátorban figyeljük, hogy hogyan vezetik az autót, hogy miért tud Max többet kihozni belőle. Mérnöki oldalról is támogatjuk őt, és nagyon hiszünk Alexben.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Ahogy azt a múlt héten Silverstone-ban is láthattuk, megvan a tudása ahhoz, hogy igazán jó versenyző legyen. Jelenleg nem minden nyert még számára értelmet, de segítenünk kell neki, hogy túljusson ezen.”

Köztudott tény, hogy Verstappen csapattársának lenni nem könnyű dolog. „Nehéz menet. Szerintem most kissé bonyolult az autó vezethetősége, de idővel és egy kis fejlődéssel a részünkről, szerintem sikerül majd átvészelnünk ezt a periódust” – zárta Albonnal kapcsolatos véleményét Horner.


Onboard videón a bahreini „ovál” vonalvezetés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen látja a fejlődést, de többet akart
Következő cikk Marko: Verstappen hagyja csak ránk a stratégiát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország