Abiteboul személyes sértésnek vette az "önző" Ricciardo döntését
Cyril Abiteboul személyes sértésnek vette, hogy Daniel Ricciardo annak idején mindössze egy szezon után úgy döntött, a harmadik évet már nem a franciákkal akarja megkezdeni. Az egykori csapatvezető szerint az „önző” ausztrál sosem tudott jól időzíteni.
Mint ismert, Daniel Ricciardo pályafutása a Red Bull után meglehetősen hullámzó volt, hiszen míg a Renault-nál magabiztosan vezette a csapatot, addig a McLaren esetében folyamatosan kikapott a csapattársától.
Ennek ellenére pont a McLarennel ünnepelhetett újra futamgyőzelmet, ezzel megszakítva a McLaren kilencéves nyeretlenségi időszakát, ám két év után onnan is mennie kellett, ezúttal a csapat döntése okán. Cyril Abiteboult a Dans La Boîte À Gants podcastnak beszélt arról, hogy az ausztrál sosem tudott jól időzíteni, amit a McLaren jelenlegi kiváló formájával igazol.
„Valójában úgy gondolom, hogy ez egy nagyon korai lépés, egy kicsit önző volt” – utalt arra az egykori csapatfőnök, hogy rögtön az első éve után megállapodott a McLarennel Ricciardo. – Mert végül is csak egy szezonnyi esélyt adott a csapatnak, és ez egy olyan döntés, amit rosszul fogadok.”
Mint ismert, 2020-ban a koronavírus okozta világjárvány miatt minden bizonytalan volt, ez is közrejátszhatott a döntésben. „Áprilisban vagy májusban hozta meg a döntését. A világ megállt, nem tudtuk, hogyan fogunk visszatérni a helyes útra, ha visszatérünk egyáltalán a helyes útra.”
Abiteboul személyes sértésnek vette, hogy az ausztrál úgymond rájuk csapta az ajtót. „Természetesen, mert látom, hogy ez egy személyes elutasítás. Teljesen személyesen veszem. Elfogadom. És azt is látom, hogy milyen következményei lesznek.”
„A csapat éppen szerveződött és alakult. Haladtunk, de ez nem jelenti azt, hogy a Red Bull szintjén vagyunk. A Red Bull színvonalas környezetéből érkezett, így elkerülhetetlenül volt egyfajta lefokozottság érzése.”
„Lélektanilag nehéz volt számára. A 2019-es Bakui Nagydíj abszolút borzalmas volt, hibát hibára halmozott” – utalt arra Abiteboul, hogy mi terelhette Ricciardót a váltás felé.
Eközben a Red Bullnál Verstappent egy nagyon aktuális gond aggasztja, hiszen szerinte még mindig nagyon nehezen követik egymást a versenyautók a futam alatt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.