Abiteboul: Ocon felbecsülhetetlen a csapat számára

Cyril Abiteboul szerint Esteban Oconnak felbecsülhetetlen hatása volt már most a Renaultra. A francia pilóta egy év kihagyást követően tért vissza a Forma-1-be, Nico Hülkenberg helyére.

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Mark Sutton / Motorsport Images

A 2020-as szezonban még nem tudott versenyen részt venni, mert a koronavírus-járvány miatt a szezon első felét már el kellett halasztani, azonban Cyril Abiteboul nagyon meg van elégedve a 23 éves pilótával

Abiteboul a Sky Sports Vodcastjének volt a vendége, ahol megdicsérte a pilótáját: „Még nem tudok sok mindent mondani a pályán mutatott teljesítményéről, csak arról, amit a Force Indiánál, és a Manornál nyújtott.”

„De, amit mondott, és tett nálunk, már önmagában felbecsülhetetlen. Belépett a gyárakba – még talán többet is a francia Viry-ben – és egyből az a jószándékúság, bizalom, hűség, büszkeség, ami áradt belőle, az igazán különleges.”

Még több F1 hír:

„Remek pillanat volt, amikor Daniel besétált az enstone-i gyárba az Egyesült Királyságban. Hasonló volt az, ahogyan Esteban először lépett be újra a francia gyárba, azonban más okok miatt. Ez a páros azonban nagyon izgalmas. Alig várom már, hogy a pályán is lássam őket. Sajnos várnom kell még egy kicsit erre.”

2019-ben megakadt a Renault fejlődése, és a konstruktőri 4. helyezésről visszacsúsztak az 5. re, azonban Abiteboulnak nagy reményei vannak a fiatal francia pilótával kapcsolatban, aki Lance Stroll miatt veszítette el a helyét a Racing Pointnál.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Tudja, hogy mi a munkája, hogy hol tartunk, ismeri az utunkat, tudja, hogy mi a feladata a pályán, de azon kívül is. Nem tagadom azt, hogy még mindig az építkezés szakaszában vagyunk. Még mindig rengeteg dolgot kell csinálnunk csapatszinten, és ehhez inspiráló pilóták kellenek.”

Alain Prost korábban elmondta, hogy Nico Hülkenberg elküldésének egyik oka az volt, hogy a német „negatív” volt, a korábbi GP2-es bajnok 8 szezon után maradt ülés nélkül a Forma-1-ben, miután a legvalószínűbb lehetőségének tartott Haas hosszabbított Romain Grosjeannal.

„Nem hiszek abban, hogy csak a csapatvezető dolga a csapat vezetése” – folytatta Abiteboul. „Talán még jobban a pilóta feladata, mert bár 1000 munkatársunk dolgozik valamin, végül a pilóta vezeti az autót. Amikor pilótát választottunk nem csak a sebessége, és a tehetsége számított, de a viselkedése a pályán, és azon kívül is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 18 éve történt: Barrichello nagy felháborodásra átengedi Schumachernek a győzelmet
Következő cikk Piquet: A Crashgate után csak ki akartam kerülni a Forma-1-ből…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország