A Williams egyik versenyzője sincs biztonságban 2013-ra

Pastor Maldonado és Bruno Senna ülése is veszélyben van – erre lehet következtetni Toto Wolff szavaiból. A csapat vezérigazgatója szívesen beültetné Valtteri Bottast, de nem akar a finn és a Forma-1 közé állni.  

Fotó: Williams F1 Team

Wolff elmondta, hogy a Williams 2013-as felállása továbbra is teljesen nyitott. A csapat új vezérigazgatója korábban Valtteri Bottas jövőjét is egyengette, és jelentős anyagi támogatásban is részesítette a finnt, aki jelenleg pénteki beugró a Williamsnél.
 
„Szerintem Valtteri  a Forma-1-ben fog kikötni – ez biztos. A kérdés csak az, hogy mi fogjuk-e odaadni neki az egyik autónkat, vagy valaki más fogja elcsenni tőlünk”- mondta az osztrák az ESPNF1-nek.
 
„Ez egy olyan döntés, melyet együtt kell meghoznunk az elkövetkező pár hétben vagy hónapban, és el kell döntenünk, hogy a csapat melyik irányba fog menni; folytatjuk a jelenlegi versenyzőkkel, vagy lecseréljük az egyiket, vagy mindkettőt? Szóval ebben a szakaszban minden teljesen nyitott.”
 
Ahogy azt korábban is elmondta, Wolff ismét hangsúlyozta, hogy már nem vesz részt a finn versenyző menedzselésében:
 
„Nincs szerepem a menedzselésében – ezt másokra hagyom -, de részese vagyok a dolognak; mondjuk úgy, hogy anyagi befektetésről van szó. Azt mondanám, hogy ha a Williams nem része a jövőjének, és mindez esetleg annak a konfliktusnak köszönhető, amit az én jelenlétem jelent a folyamatban, akkor tartózkodni fogok az ügytől, és utána Mikán (Hakkinen) és Didieren (Coton) múlik, hogy eldöntsék, mi a legjobb Valtteri jövőjének.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING