A Pirelli még legalább öt évet maradna 2013 után

A Forma-1-es gumik beszállítója középtávon számol a sporttal, és még legalább kétszer megújítaná a jelenlegi szerződését.  Paul Hembery elmondta: 8-10 évet kell tölteni a sportban ahhoz, hogy valóban kifizetődő legyen a befektetés.

Fotó: Pirelli

A Pirelli sportigazgatója elmondta, hogy az igazgatótanács szívesen folytatná a Forma-1-es szereplést a 2013 végén lejáró szerződés után is:
 
„Igen. Nem bármi áron és mindenáron, mivel mi is egy üzlet vagyunk, és van a világnak egy olyan része, mely nagyon szenved, és jelen pillanatban is tényleg szenved”- mondta Hembery az ESPN-nek.
 
„De, ami a koncepciót illeti, ha a feltételek életképesek maradnak, akkor középtávon szeretnénk folytatni, és mi mindig is ezt mondtuk, és ezen nem is változtattunk. De ezzel egy időben, ha változnak azok a tényezők, melyeket mi nem tudunk befolyásolni, akkor az a rájuk vonatkozó nézőpontot is megváltoztathatja”- figyelmeztetett burkoltan a szakember.
 
A cég három évre szerződött le első lépésben, és nagyjából még két ilyen ciklust terveznek abban az esetben, ha a körülmények megfelelőek:
 
„Szerintem a legtöbb ember azt gondolja, 8-10 évre van szükséged a sportban ahhoz, hogy az értékesítésben is aktiválni tudd a sportban folyó tevékenységedet, mivel természetesen mindenki ezt akarja akkor, ha bármilyen formában is érintettek – technikai szponzorok vagyunk, és nem csak szponzorok -; de valószínűleg középtávú megegyezés kell ahhoz, hogy tényleg maximalizálni tudd a befektetés megtérülését.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING