A Mercedes vezetősége csalódott az újabb nullázás miatt

A német gyártó csapata Japán és Korea után Indiában sem szerzett pontot, és a két ázsiai futamhoz hasonlóan az egyik autójuk kiesett a versenyből.Ross Brawn csapatfőnök, és a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke azonban bizakodó.

Fotó: Mercedes AMG
Ross Brawn:
„A mai egy újabb csalódást keltő verseny volt számunkra, miután egyik autónk sem szerzett pontot, ráadásul Michael kénytelen volt feladni a küzdelmeket. Biztonsági okokból döntöttünk úgy, hogy idő előtt behívjuk őt a bokszba, mivel a sebességváltóval problémáink voltak, és nem akartunk kockáztatni. Talán sokat nem is kockáztattunk ezzel, mivel Michael már rögtön a rajtnál bajba került, amikor összeért az egyik Toro Rossóval.”

„Nico stratégiája összességében jól működött és sokáig pontszerző helyeken autózott, de sajnos a végén hiányzott az a pár értékes tizedmásodperc, ami elvette tőle a pontszerzés lehetőségét. Az autónk tempója azonban bíztató, még akkor is, ha ma nem szereztünk pontot. Bízunk benne, hogy Abu Dhabiban minden ideálisabb lesz számunkra.”

Norbert Haug:
„Nyilvánvaló tény, hogy nem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel, de ehhez az is hozzátartozik, hogy nem mi voltunk a legszerencsésebb csapat a mai napon. Michael a rajtot követően defektet kapott, ami miatt idő előtt be kellett hajtania a bokszba. Ez nagyon megnehezítette számára a versenyzést, majd a sebességváltó problémája miatt feladta a futamot. Ez a csapat döntése volt, miután nem akartunk kockáztatni.”

„Sok munka vár ránk, mivel az autónk sebessége továbbra sem ideális, és noha ma gyakorlatilag végig pontszerzők voltunk, láthatjuk, hogy több autó is megelőz bennünket, amit nem fogadhatunk el.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING