A megbízhatóság hiánya és a felesleges hibák tették tönkre Schumacher visszatérését

Ez az álláspontja Pat Symonds-nak, a Renault F1 Team korábbi technikai vezetőjének.  A szakember úgy véli, hogy fentiek ellenére nem volt hibás lépés a visszatérés Michael Schumacher részéről.     

Fotó: Mercedes AMG
Schumacher a közelébe sem tudott érni a korábbi sikereknek a Mercedesszel, és Symonds szerint ez több okra is visszavezethető. A nem túl kecsegtető mérleg ellenére úgy véli, hogy jó volt ismét az F1-ben látni a németet:
 
„Michael mindig képes volt gyűjteni maga köré egy csapatot, de ezzel egy időben megvolt a szerencséje, hogy olyan hihetetlenül tehetséges emberekkel dolgozzon, mint Rory Byrne”- utalt a Ferrari egykori tervezőjére Symonds a Motorsport-Magazinban.
 
„Ross mindig is egy briliáns technikai igazgató volt. Abban rejlik a képessége, hogy felállítson egy csapatot, és az egyes tagoknak olyan területet adjon, melyben kibontakoztathatják a természetes tehetségüket.”
 
„A monacói hétvége összefoglalása volt a visszatérésének”- utalt Schumacher három évére Symonds, aki korábban a hétszeres bajnok versenymérnöke volt.
 
„Egy briliáns pole pozíciót autózott, és könnyedén szerezhetett volna egy rajt-cél győzelmet, helyette egy öt rajthelyes büntetést kapott egy teljesen felesleges hiba miatt az előző versenyhétvégéről. Az összes képessége és a benne rejlő potenciál eltűnt a hiányzó megbízhatóság és felesleges hibák miatt. Nagyon sok nagyszerű versenyzővel dolgoztam együtt, olyanokkal, mint Senna és Alonso, de Schumacher egy egészen különleges versenyző – és mindannyian hiányolni fogjuk őt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING