A McLarennek hiányozni fog Hamilton, de gyorsan átállnak

Sam Michael szerint a Forma-1-ben minden a változások kezeléséről szól, így a McLaren Lewis Hamilton távozásával is meg tud birkózni .  A csapat sportigazgatóját nagyon lenyűgözte az, ahogy az utód, Sergio Pérez vezet a „nagyok”...

Fotó: McLaren Mercedes

A Forma-1 egyik leghosszabb kapcsolata ér véget télen, miután Hamilton elhagyja a McLarent. A versenyző Máltán szerepelt utoljára a csapat színeiben, és januártól már a Mercedes versenyzője. Michael elmondta, hogy szerinte teljesen egyszerű okai vannak a szakításnak: a 2008-as bajnok változást akar az életében.
 
„Szerintem az egész csapat remekül kijön Lewisszal, és még mindig így van”- mondta Michael a JA on F1 podcast adásában.
 
„Ő egy nagyszerű srác. Egy fantasztikus versenyző; ami a puszta és természetes tehetséget illeti, jelen pillanatban valószínűleg ő a leggyorsabb versenyző a rajtrácson. Lewis 17 éven keresztül volt kapcsolatban a McLarennel, és 13 évig volt szerződésben vele – ez hosszú idő egy helyen, és szerintem egyszerűen erre vezethető vissza”- magyarázta Hamilton távozásának okait.
 
„Semmi sincs a mélyben a tényen kívül, hogy tovább akar lépni, nőni akar, és mást akar kezdeni az életével, és most ez a fontosabb neki – még akkor is, hogy jelenleg egy nagydíj győztes autóból száll ki. Vállalni akarja a kihívást, miszerint fejleszt egy másik csapatot, és felhozza őket – egy csapatot, mely jelenleg nem nyer versenyeket, de ő ezt akarja tenni.”
 
Természetesen a brit versenyző távozása nagy változást jelent majd Woking-ban, de Michael úgy gondolja, hogy gyorsan át fognak állni:
 
„Természetesen ez egy veszteség a McLarennek, de ugyanolyan, mintha bárki más távozna, legyen szó akár egy versenyzőről – már korábban is volt pár nagyon nagy és híres név, mely elhagyta a csapatot -, és nem időzöl sokat a témán. Gyorsan továbblépsz, mivel a Forma-1 a változás menedzseléséről szól”- fejtette ki a sportigazgató.
 
A szakember beszélt az utódról, a 22 éves mexikói versenyzőről is, aki nyújtott pár igazán meggyőző teljesítményt 2012-ben:
 
„A versenyzése Malajziában, majd ismét Montrealban, de egyben Monzában is. Az, ahogy átment a mezőnyön Monzában; ha lett volna még pár kör, akkor a győzelemért harcolt volna Lewis ellen. Fantasztikus, ahogy világbajnokok között vezet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING