BRÉKING

A McLaren „blokkolni” fogja Hamilton-t a fejlesztések miatt

Martin Whitmarsh csapatfőnök megerősítette, a csapat rajta fogja tartani a szemét 2008 világbajnokán, aki ezentúl egyáltalán nem lesz érintett a fejlesztésekben.Lewis Hamilton azonban már így is sokat tudhat a McLaren 2013-as autójáról.

Fotó: McLaren Mercedes
A brit versenyző egy héttel ezelőtt hozta meg a végleges döntését, miszerint az idény végeztével elhagyja a McLaren-t, és a Mercedeshez szerződik. A legendás istálló sokat tett azért, hogy Hamilton a csapatnál maradjon és aláírja az új kontraktusát, ám végül a brit bajnok az új kihívás mellett tette le a voksát.

Miután a versenyző csak az idény utolsó felében hozta meg ezen döntését, rengeteget tudhatott meg a 2013-as autóról, melynek terveit természetesen így, ha fejben is, de át tudja vinni a rivális Mercedeshez.

„Nyilvánvalóan ez a következő napokban és hetekben zavart fog okozni.” – ismerte el Martin Whitmarsh csapatfőnök a riporterek előtt Japánban.

Ennek ellenére a McLaren nem fogja szándékosan szabotálni a brit pilóta versenyhétvégéit és minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy Hamilton bajnok legyen. Egy azonban biztos, a terveiket óvni fogják a 2007-ben a Forma-1-ben bemutatkozott versenyzőtől.

„Meg fogjuk próbálni ezeket az információkat megvédeni előle. Megnyugtatott engem, és azt mondta, hogy az idény hátralévő részében ő is csak egy ember lesz a csapatnál és teljes mértékben a győzelemre fog koncentrálni. A környezetünket azonban védeni fogjuk előle.”


Az új fejlesztések azonban mindkét versenyző autóján helyet fognak kapni a folytatásban.

„Lewis a McLaren versenyzője, és kedvezményezett lesz a fejlesztéseket illetően. Gondolok itt most az idei autónkra. Minden egyes új fejlesztést meg fog kapni az autójára. Már itt Japánban és azon túl is. Ebben a tekintetben semmi nem változik, de az egyértelmű lehet, hogy a továbbiakban nem fog részt venni a jövő évi gép fejlesztésében.”

A brit helyét a Sauber mexikói versenyzője, Sergio Perez veszi át 2013-tól.

„Tudom, hogy egy nagyon, nagyon versenyképes autót fog kapni jövőre.” – mondta nevetve Hamilton az újságírók előtt Suzukában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Egy nap talán visszatérek a McLaren-hez
Következő cikk Pérez: A Ferrari sohasem volt opció számomra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország