BRÉKING

A kiscsapatok aggódnak, mert a V6-os motorok kicsinálják őket

A Marussia F1 Team és a HRT vezetői is attól tartanak, hogy az új motorformula pontot tesz a pályafutásukra.  Mindkét istálló Cosworth erőforrásokat használ, és nem fogják tudni fizetni a számlákat, ha jönnek az új egységek.   

Fotó: Marussia F1 Team

A Caterham egyelőre még nem emelte fel a hangját az új motorok miatt, de a rajtrács legvége nagyon aggódik a megugró költségeket illetően. Graeme Lowden, a Marussia F1 Team elnöke elmondta, hogy szerinte a rajongókat egyáltalán nem érdekli a hengerek száma, és a fenntarthatóságot kellene szem előtt tartani az új szabályok bevezetésénél:
 
„Visszatekintve az előző két-három évre, az volt az egyik nagyon meglepő, hogy mennyire elmozdultak a kapufák, már ami az olyan dolgokat érinti, mint a költségek felügyelete, vagy a megszorítások”- mondta a Marussia elnöke James Allen műsorában.
 
„És egy ilyen dolog az a bizonytalanság, ami a 2014-es motorokat érinti, melyről azt gondolom, hogy potenciálisan az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti számos csapat fenntartására a rajtrácson – és ennek nagyon nem így kéne lennie. Bármilyen új lépés bemutatása jó a sportnak – innovatívnak és relevánsnak kell lenned, ez abszolút igaz. De mindezt úgy kell végezni, hogy fenntartható legyen.”
 
„Mindannyian egy üzletet viszünk, és felelősséggel tartozunk az alkalmazottainkért, és iszonyatosan sok befektetés, idő, erőfeszítés, és odaadás van benne, nagyon sok ember részéről. Tartozunk ezeknek az embereknek azzal, hogy biztosítjuk, ez a sport fenntartható, és hosszú és fényes jövője van”- folytatta Lowden.

„Úgy vélem, hogy a legtöbb rajongó nem aggódik amiatt, hogy most V4, 5, 6, 7, 8, 9, 10-ről van szó – kit érdekel? Gyorsnak kell lennie, zajosnak, és inkább környezetbarátnak – habár azt gondolom, hogy a csapatok ezt nagyon sok más módon is tudják demonstrálni. Ilyen az ökolábnyom és ehhez hasonlók.”
 
Luis Perez-Sala, a HRT csapatfőnöke elmondta, hogy támogatná az ügyfélautók visszatérését a Forma-1-ben, ha az árcédula vállalható lenne. Ezzel nemcsak megoldanák a motorkérdést, hanem versenyképesebb csomaggal rendelkeznének.
 
„Ami engem illet, szerintem jó ötlet az, ha egy kiscsapat rendelkezésére áll egy jobb autó, mintha építene egyet úgy, hogy az többe kerül. Talán még spórolhat is vele valamennyit”- mondta a spanyol csapatfőnök az Autosprint-nek.
 
A HRT első embere beismerte, hogy aggódik a 2014-es regulák miatt: „Egy kicsit, igen. Manapság, egy olyan kiscsapat számára, mint amilyen a HRT, a motorköltség a büdzsénk 20 százalékát teszi ki. Ha ez a szám duplája lesz 2014-től, akkor nem tudom, hogyan fogjuk kezelni azt.”
 
Perez-Sala szerint az utóbbi években azzal sikerült csökkenteni a költségeket, hogy megszorítások voltak a motorok és a tesztelés területén. Arról nem is beszélve, hogy „semmi hivatalosat sem tudnak egy évvel az első tesztek előtt”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger és Haug: Hamilton jó helyen lesz a Mercedesnél
Következő cikk Japán Nagydíj: Győztesek és rajtelsőségek (Statisztika)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország