A HRT csapatfőnöke: Itt a vége, nincs tovább!

A Hispania F1 Racing Team főnöke, Luis Perez-Sala hivatalosan is megerősítette, hogy a spanyol csapat mégsem menekült meg a csőd elől, és örökre bezárja kapuit.A madridi gárda az utolsó szezonját teljesítette a 2012-es évben.

Fotó: HRT
A HRT a 2010-es szezonban mutatkozott be, de a kezdetektől erősen kérdéses volt a csapat helyzete. A spanyol csapat 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is súlyos anyagi problémákkal küszködött, és ezek a kérdések nem oldódtak meg.

Hosszú hetekkel ezelőtt az aktuális tulajdonos, a Thesan Capital egy hivatalos közleményben erősítette meg, hogy eladó a csapat, melyről nem sokkal később kiderült, hogy már a megerősítés előtt csődbe ment.

Ennek ellenére olyan hírek láttak napvilágot a sajtóban, miszerint a HRT mégis megmenekülhet és az új tulajdonossal ott lehet a 2013-as rajtrácson. Ez minden valószínűség szerint nem fog megtörténni, amit most a csapat főnöke is megerősített az El Mundo Deportivo lapnak.

„Lehetetlen volt, hogy megoldjuk ezt a kérdést.”
– jelentette ki a HRT csapatfőnöke, aki idén vette át a gárda irányítását.

„Amikor úgy döntöttük, hogy átvesszük a csapat irányítását, azt ígérték nekünk, hogy támogatni fognak bennünket, de ez soha nem érkezett meg hozzánk.” – tette hozzá Perez-Sala.

A HRT továbbra sem adta le a nevezési kérelmét a 2013-as idényre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING