A Ferrari tehetsége versenyzőülést akar magának a Forma-1-ben jövőre

2013-tól a Forma-1 mezőnyében versenyezne tovább Jules Bianchi, aki az utolsó métereken maradt le a Formula Renault 3.5 sorozat bajnoki címéről.A francia versenyző azonban tudja, hogy nagyon nehéz lesz helyet találnia az F1 rajtrácsán.

Fotó: Force India
A 23 esztendős versenyző idén „kettőséletet” élet a sportban, miután a Tech 1 Racing színeiben a Formula Renault 3.5 Series bajnoki címéért küzdött, addig időről időre a Forma-1-ben is lehetőséget kapott a vezetésre a Force India volánja mögött.

Bianchi idén a kínai, a spanyol, az európai, a brit, a német, a magyar, az olasz és a koreai versenyhétvége első edzésén gurulhatott pályára a Mercedes motorral hajtott autóval, de elképzelhető, hogy a hátralévő három versenyen újra megteheti ezt.

Jules most szintet lépne, és a Forma-1-ben folytatná tovább, de egyelőre nehéz erre gondolnia, miután két héttel ezelőtt drámai csatában elvesztette a bajnokságot Barcelonában.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a két héttel ezelőtt Barcelonában történteket magam mögött tudtam hagyni. Még mindig néha azon kapom magam, hogy a bajnokság miként is ért véget. Erős pozícióban voltam ahhoz, hogy megnyerjem a bajnokságot, de nem ez a lényeg. Mindenfajta baleset nélkül szerettem volna a címért harcolni, de sajnos ez nem valósult meg.” – fogalmazott a Ferrarinak Jules.

„Eltekintve a végétől, a szezonom pozitív volt. 2012-ben lehetőségem volt arra, hogy egy új környezetben fejlődjek. Számomra a Formula Renault 3.5 egy új élményt jelentett, és azért jöttem ide, mert a szememben méltó versenytársak bizonyították azt, hogy ez mennyire versenyképes sorozat Minden pontért megharcoltam, és elégedett vagyok a csapat munkájával. Végig elöl tudtunk lenni, de a bajnokság nem úgy alakult, mint azt szerettük volna. Ez azonban nem a mi hibánk. Másodikak lettünk, és csak pár ponttal maradtunk el a győztestől és néhány körrel a verseny vége előtt búcsúztunk. Győztes pozícióban voltunk és semmi rosszat nem tettünk.”


A cél az, hogy a pilóta ülést találjon magának az F1-ben, de ez nem olyan könnyű, mivel a Force Indiánál a hírek szerint Sébastien Buemi, Adrian Sutil és még Jaime Alguersuari is előtte van a sorban, miután a csapat német versenyzője,  Nicolas Hülkenberg aláírt a Sauberhez.

„A cél az, hogy ebben a sorozatban versenyezzek tovább jövőre. Ez azonban nem lesz könnyű, mivel nincs sok hely a rajtrácson, és sok versenyző van a piacon. Remélem, hogy a menedzsmenttel találunk valamit.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING