BRÉKING

A Ferrari elnöke visszavág: Ecclestone néha nem tudja, hogy mit beszél… (FRISSÍTVE)

Luca di Montezemolo, a Scuderia Ferrari elnöke keményen visszavágott a FOM vezérének, akit túlságosan is idősnek nevezett.Montezemolo szerint Bernie Ecclestone sokszor még azt sem tudja, hogy mit beszél.

Fotó: Scuderia Ferrari
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos élesen kritizálta a Ferrarit, mely pontosítást kért a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) Sebastian Vettel előzése miatt az évadzáró Brazil Nagydíjon. Tették ezt annak ellenére az olaszok, hogy a szövetség még vizsgálatot sem indított Jean-Eric Vergne megelőzése miatt, és rögtön egyértelművé tette, hogy a manőver szabályos volt.

Charlie Whiting versenyigazgató először a médiában, majd egy levélben adott magyarázatot arra, hogy miért volt szabályos Vettel előzése, aki ezzel minden idő legfiatalabb háromszoros világbajnoka lett.

Ecclestone csúnyán bedühödött emiatt, és a brit milliárdos „totálisan nevetségesnek”, valamint „piszkos” próbálkozásnak nevezte a Ferrari döntését, miszerint az pontosítást kért a szövetségtől az előzést illetően.

Montezemolo, az elnök válasza nem váratott sokáig magára.


„Ecclestone úr? Nos, tiszteletben kell tartanunk a nagyon idős embereket, különösen akkor, ha már eljutnak egy olyan pontra, amikor nem figyelnek az általuk kimondott szavakra. Különben is, az édesapám mindig is arra tanított, hogy a nagyon idős embereket tartsuk tiszteletben.
” – szúrt oda a 65 esztendős olasz a 82 éves brit milliárdosnak a Ferrari valenciai médiaeseményén.

„Gyakran a kor összeegyezhetetlen az egyes szerepekkel és felelőségekkel.”

„Ami pedig a Ferrari döntését illeti, miszerint pontosítást kértünk a szövetségtől, teljesen ész-és jogszerű volt. Láthattuk az interneten megjelent képeket és videókat az előzésről. Ezek a fotók és felvételek bejárták az egész világot, miközben több ezer szurkoló írt nekünk, hogy tisztázzuk a helyzetet. Ez volt a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit megehettünk értük. Az FIA azt mondta, hogy az ő nézetük szerint minden rendben volt az előzés kapcsán, így az ügyet lezártuk. Gratulálunk Vettel és a Red Bull bajnoki címéhez. Egy nehéz bajnokság végén győzedelmeskedtek, és a Ferrariként kötelességünk megtennünk ezt feléjük. Ezzel együtt azt is elmondhatjuk, hogy mi is főszerepet vállaltunk a szezonban. Egészen a végéig esélyesek voltunk, és a jövő év nagyon fontos lesz számunkra. A legfontosabb az, hogy újra ott legyünk a csúcson. Nagyon keményen kell dolgoznunk azon, hogy mindkét versenyzőnk egy győztes autóval guruljon pályára.” ”

Montezemolo nem tudott elmenni szótlanul Michael Schumacher „elengedése” mellett, amikor a Red Bull címvédője megérkezett mögé az utolsó futamon: „Egy másfajta hozzáállásra számítottam egy nagy bajnok karrierjének utolsó versenyén.”

Montezemolo természetesen ejtett néhány szót a Forma-1 jövőjéről is, amit nem feltétlen tart ideálisnak a sportban.

„Az aerodinamikának semmi köze az autóipari kutatásokhoz és fejlesztésekhez. A Forma-1-ben jelenleg nem engedélyezett a szabad tesztelés, ami nélkül ezt a sportot csak nehezen tudjuk elképzelni. Itt bizonyos technológiákról van szó, melyeket nem tudunk továbbfejleszteni a pályán és az autóiparban. Ez baj. A türelmünk elért egy bizonyos határt ezt illetően. Mi nem támogatók, vagy egy privát csapat vagyunk. A Ferrari egy autógyártó cég, mely így sokkal kényelmetlenebb számunkra, mint néhány más csapatnak. És ez a vicc, nem az, amit Ecclestone állít rólunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Az egyik legjobbként akarok majd visszavonulni (FRISSÍTVE)
Következő cikk Sauber: Egy gyors 2013-as autót fogunk tesztelni Jerezben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország