A Citröen akarja Kubicát a WRC-ben, de ingyen nem adhatnak neki autót

Yves Matton, a Citröen WRC főnöke elmondta, hogy nagyon szívesen adnának egy autót Robert Kubicának a 2013-as bajnokságban, de ehhez arra van szükség, hogy a lengyel találjon magának szponzort.  A cég nagyon elégedett az F1-es...

Fotó: Citröen WRC
Kubica egy Ford Fiesta RS WRC-vel tesztelt nyáron, majd egy átalakított Subaru Impreza következett Olaszországban. A versenyző egy C4 WRC-re váltott legutóbb, és a második eseményét teljesítette vele a francia bajnokságba is beszámító Rallye du Var-on. Kubica vezette a versenyt, mielőtt az utolsó előtti szakaszon balesetet szenvedett, és kiesett a versenyből – az autó teljesen kiégett, de a pilóta és a navigátor sértetlenül megúszta az esetet.
 
Matton elmondta, hogy ennek ellenére nagyon is érdeklődnek a versenyző iránt, és szívesen kiterjesztenék az együttműködést – de ingyen nem biztosíthatnak autót a számára.
 
„Érdekeltek vagyunk benne, hogy nagyobb dolgot csináljunk Robert-tel, és az is lehetséges, a DS3 WRC-vel kezdjünk valamit a következő szezonban”- mondta Matton az Autosport-nak.
 
„Egy ideje három autót futtatunk, de idén nem kevesebbet, mint öt autót használtunk, szóval részünkről lehetséges lenne, hogy használhasson egyet közülük. Amit találnunk kell, az a büdzsé, mivel az biztos, hogy nem adhatunk neki csak úgy egy autót – de szerintem lehetséges, hogy találjon magának egy partnert.”
 
A WRC azt sem zárja ki, hogy Kubica Sebastian Loeb-bel együtt indulhatna pár alkalommal, mivel a mindent vivő bajnok is ott lesz öt futamon annak ellenére, hogy hivatalosan visszavonult.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING