BRÉKING

A Yamahával tesztelhet a MotoGP-ben Lewis Hamilton

Úgy tűnik, hogy a Yamaha adhat motort az F1-es világbajnoknak, aki nagyon szeretné kipróbálni az egyik gépet a MotoGP-ben.

Lewis Hamilton a mclarenes távozását követően nagyon nagy szabadságot kapott a Mercedesnél. Gyakorlatilag azt csinál a szabadidejében, amit csak akar, miközben az öltözködésébe sem szólnak bele, ami korábban nagyon zavaró volt számára a McLarennél, hiszen a britek rendkívül konzervatívak Wokingban.

A brit világbajnok is sokkal jobban érzi magát a németeknél, ahol nem mellesleg tavaly felért a csúcsra és 2008 után újra bajnokságot nyert a királykategóriában.

Lewis nem bír a vérével, és az egyik célja az, hogy a MotoGP-ben teszteljen, aminek már korábban is hangot adott.

Nos, sokat nem kellett várnunk a válaszra, és a Yamahánál versenyző Valentino Rossi, valamint Jorge Lorezno elmondta, szívesen kölcsönadják neki az M1-es motorjukat, miután Hamilton tapasztalt motorosnak számít, bár azzal ő is tisztában van, hogy ez egy teljesen más szint…

Lewis Valentinónak elmondta, jól motorozik és egy 450-essel szokta neki húzatni. A legendás olasz motoros szerint az M1 jó választás lenne Hamilton számára, mivel a gép nagyon könnyű, és jól kezelhető.

Lorenzo szintén örülne annak, ha az F1-es pilótát a motorján látná:

„Mint azt Valentino elmondta, Lewisnak nagy szenvedélye a motorozás. Motocrossozni is szokott, így örömmel adnám neki oda az M1-es gépemet, egy nagyobb biztosítás keretében.” – jegyezte meg humorosan a spanyol.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Sorozatozzunk! Az eredeti szereplőkkel tér vissza a Szökés című sorozat! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. augusztus 7.

A Mercedes és a Yamaha közös szponzora a Monster, így adott lehet a dolog. Kérdés, a németek megengednének egy ilyen veszélyes tesztet…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Nem katasztrófa az idei szezonom!
Következő cikk Massa ismét "nekiment" Verstappennek: Nem lesznek barátok…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország