A Williamseknek egy körig tartott a verseny érdemi része

A konstruktőri verseny utolsó helyezettjénél a Kanadai Nagydíj sem hozta el az áttörést, ám a pilóták szerint azok a fejlesztések, amiket elhoztak Montrealba, hozták, amit vártak tőlük.

George Russell, Williams Racing FW42, leads Robert Kubica, Williams FW42, and Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williamsek számára ez a hétvége is ugyanúgy telt, mint a többi. A pont nélkül álló gárda új felfüggesztéseket tett az autóra, ám előre jelezték, hogy nem várnak csodát tőlük, és nem is történt csoda – a két pilóta továbbra is a mezőny végén kullog, és a mostani futamon is csak a szombati baleset után egy elhibázott beállítással pályára küldött Kevin Magnussen elé tudta magát beverekedni George Russell, aki azért az elején a csapattársával, Robert Kubicával lezajlott kisebb csatát is értékelte a verseny után:

 

Még több F1 hír:

„Az elején kicsit egymásnak feszültünk Kimivel, akinek a rajtja nem sikerült a legjobban, aztán Robert elém került az első kanyarban. Később azonban hibázott egyet, én pedig jól kaptam el a kigyorsítást a hátsó egyenesben, úgyhogy vissza tudtam elé jönni még az első körben. Őszintén szólva nekem körülbelül ennyi volt a versenyzés mára. Albont próbáltam még kicsit feltartani, meg Magnussen is mögöttem ért célba, mondjuk nem hiszem, hogy neki ez a rendes versenytempója.”

„Az új felfüggesztésből szerintem mindent kihoztunk, amit lehet, jobb érzés volt vezetni a kocsit. Ez szerintem a jelenlegi helyzetünkben a legtöbb, amit tehetünk. Most már csak némi leszorítóerőt kéne rápakolni. Sajnos a köridőinkben nem nagyon mutatkozott meg ez a dolog, de az egyik részét a problémáinknak sikerült megoldani. Egyelőre azonban nem jön újabb csomag, szóval Franciaországban is valami hasonló eredményre számítok.”

Robert Kubica, Williams FW42

Robert Kubica, Williams FW42

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Csapattársa, Robert Kubica, akinek nem sikerült a Haas dán versenyzője elé kerülnie, ezért az utolsó helyen zárt, nem próbálta ugyanazt az óvatos optimizmust sugallni, mint fiatal brit csapattársa, bár amennyire meg tudja ítélni, az új felfüggesztések végrehajtották azt, ami miatt beszerelték őket:

„Nehéz megítélni, de tulajdonképpen azt csinálja, amit kell neki, szóval szerintem jó ötlet volt. De nincs semmilyen varázsütés. A szombati napon gyakorlatilag nem volt tapadása az autónak, nagyon nehéz volt irányítani. Ma még melegebb is volt, tele is voltunk tankolva, hosszabb etapokon... Volt, hogy a kocsi úgy fordult el, hogy hozzá se értem a kormányhoz. Amikor az első körben George-dzsal csatáztam, a hatos és a nyolcas kanyarba is úgy érkeztem meg, hogy a hátsók be voltak fordulva, mielőtt elkezdtem kanyarodni. Szóval nagyon nehéz volt a pályán tartani a gépet, és halvány lila gőzöm sincs, mi az, amitől hiányzik a tapadás.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új motort kap a Red Bull a Francia Nagydíjra
Következő cikk Ross Brawn szerint felesleges összeesküvéseket látni Vettel büntetésébe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország