BRÉKING

A Williams zsenije szerint a Forma-1-es motorok 25%-kal hangosabbak lesznek idén!

2016-ban a Forma-1-es erőforrások hangja 25%-kal nőhet többek között a szabályváltoztatásoknak köszönhetően – állítja a Williams főmérnöke, Pat Symonds.

A Forma-1-es autók hangja sokat gyengült, amióta az új turbó hibrid rendszer bevezetésre került 2014 elején.

Tavaly a Világ Motorsport Tanácsa változtatásokat engedélyezett a 2016-os autókat illetően, ugyanis a csapatok idén már egy külön nyomásérzékeny szelepet is felszerelhetnek autóikra - ezen keresztül csak a felesleges gázok távozhatnak.

Symonds az Autosport International Show-n árulta el a következőt: „A múltban mindenkinek a kipufogócsőbe kellett bevetni a motor felesleges gázait is – 2016-ban ezt kell különválasztanunk.”

„A modern turbó motorokon nem túl nagy a nyomásérzékeny szelep (azaz a wastegate).”

„A motorgenerátor a turbófeltöltőhöz kapcsolódik, ez az egyik módja annak, hogy felhasználjuk a felesleges energiát. Ez pedig szabályozza a kompresszor sebességét, ahelyett hogy a meglehetősen hatástalan szelepet használnánk erre.”

„Szóval tényleg azon vagyunk, hogy ne kelljen túlságosan megnyitnunk. A futamon szinte soha nincs nyitva, míg az időmérőn egy kicsit megnyitjuk.”

„Azt gondolhatják, hogyha nem nyitjuk ki a szelepet, akkor nem hallható majd nagy különbség, de ez így nem igaz.”

„Ugyanis van egy cső, ami csatlakozik ehhez a nyíláshoz, illetve a fő kipufogócsőhöz, ez úgy viselkedik, mint egy rezonátor. Jól hangzik, de ez mit is takar?”

„Ez azt jelenti, hogy még akkor is amikor a motor szelepe zárva van, úgy viselkedik mint egy hangtompító a kipufogóban.”

„Ha ettől megszabadulunk, akkor egy kicsit hangosabb lesz a motor.”

„Ha azt nézzük, hogy valójában mit érzékelünk majd ebből, amikor a szelep zárva van - akkor 14%-kal zajosabb hangot hallunk majd.”

„Ha pedig a szelep nyitva van, akkor igazából 25%-kal nő a hanghatás, ami elég nagy különbség.”

„Még nem hallottuk ezeket a pályán, de szerintem a régen megszokott hangokat hallhatjuk majd a turbókból – a sípolást és a puffogást. Várnunk kell és meglátjuk mi lesz.”

Amióta az új erőforrásokat bevetették, a hangok a motorok természetes fejlődése miatt is erősebb hangot adnak ki magukból – Symonds szerint ez tovább folytatódik.

„Ez egy természetes evolúció. A hang nagy része a hengernyomás függvénye.”

„Minél nagyobb a hengernyomás, annál nagyobb hang jön ki az autóból, és ahogy a motorok fejlődnek, úgy tudod növelni az erőt, ha növeled a hengernyomást.

„2014 eleje óta komoly növekedést láthattunk – az autók természetüknél fogva hangosabbak, és ez idén is folytatódik majd, a változtatásoktól függetlenül.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Semmi új sincs a nap alatt: 2017-től visszatérhet a verseny közbeni tankolás a Forma-1-be!
Következő cikk Susie Wolff nem áll rá arra, hogy valahonnan női Forma-1-es pilótát kerítsen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország