A Williams-vezér Capito tette lehetővé Räikkönen számára a Forma-1-es bemutatkozást 2001-ben

A Williams-vezér Jost Capito a Holland Nagydíj alatt együtt vacsorázott Kimi Räikkönennel, ez pedig megágyazott egy sor alaptalan pletykának. A német üzletember most elárulta, csupán a régi barátságuk ápolása gyanánt töltötték együtt az estét az étteremben.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Kimi Raikkonen szó szerint berobbant a Forma-1-be 2001-ben, amikor a Sauber színeiben Ausztráliában megejtette a bemutatkozását a sorozatban, hiszen rögtön pontszerző helyen végzet (egy kizárásnak köszönhetően). Jost Capito most elárulta a sajtónak, hogy régi jó kapcsolatot ápol a finn jégemberrel.

„Én hoztam be Kimit a Forma-1-be 2001-ben” – jelentette ki a Williams-vezér a Sky kérdésére. „Ettől kezdve nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással. Évek óta mondogattuk egymásnak, hogy találkoznunk kell egy vacsorára. Végül sikerült.”

Mint ismert, a finn jégembernek ki kellett hagynia a Holland Nagydíjat és az Olasz Nagydíjat, mivel elkapta a koronavírus okozta megbetegedést, Capito azonban kijelentette, hogy betartották a javasolt távolságtartásra vonatkozó szabályokat, így nem kellett karanténba vonulnia.

Még több F1 hír:

„Nem voltam karanténban, ahogy már sokszor elmondtam, nem kellett elszigetelnem magam. Ám azért, hogy mindenféle kockázattól távol tartsam a csapatot, azt mondtam, hogy hazamegyek. Az irodámból követtem a versenyt, ahonnan teljes hozzáféréssel rendelkezem a rádiókapcsolatokhoz és adatokhoz.”

„Ez ugyanúgy működött, mint a pálya mellett. Végül minden tesztem negatív lett, rendben voltak a dolgok, így boldog voltam, hogy Monzában visszatérhettem” – tette hozzá Capito, aki elégedett lehet a csapata elmúlt futamokon nyújtott teljesítményével, ugyanis Russell négy futamból háromszor is pontszerző helyen végzett.

Gondok adódtak a legutóbbi Pirelli-teszten

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz igyekszik lemásolni Leclerc stílusának egy részét az SF21-esben
Következő cikk De Vries: a karrieremet nem az F1-es lehetőség fogja meghatározni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország