A Williams új, nagyon fiatal tehetséget igazolt versenyzői akadémiájára

A Williams istállója kibővítette pilótaprogramját, miután bejelentették az ukrán gokartos, Olekszandr Bondarev leigazolását, aki a folytatásban a csapat teljes támogatását élvezi majd.

F508-e1XEAARC5p.jfif

A 14 éves versenyző jelenleg a regnáló CIF-FIA Európa-bajnok a gokartosok között, az év későbbi szakaszában pedig már a világbajnoki címért száll majd harcba. Bondarev először a tavalyi évben ért el áttörő sikereket, miután privát versenyzőből a Ricky Flynn Motorsporthoz került.

Ezt követően Olaszországban és a páneurópai bajnokságban is remek eredményeket szerzett, karrierje azonban rövid időre veszélybe került, amikor egy horrorbukás során egyik versenyzőtársa áthajtott a lábán, melyet csak műtéttel tudtak megmenteni.

Tavaly novemberre azonban már ismét gokartozhatott, és folytatta jó szereplését. A mostani bejelentés kapcsán így fogalmazott: „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Williams Versenyzői Akadémiájához. Ez az egyik legikonikusabb csapat a versenyzés világában, nagyszerű pilóták fordultak meg náluk, szóval megtiszteltetés, hogy esélyt kaptam arra, hogy részese lehessek ennek a történelemnek.”

„Már ötéves korom óta, amikor elkezdtem gokartozni, a Forma–1-ről álmodom. Persze még hosszú út vezet odáig, de ez egy hatalmas lépés számomra. Mindig is tudtam, hogy egy F1-es pilótaprogram részévé válni kulcsfontosságú, és keményen fogok dolgozni azért, hogy visszafizessem a bizalmat és hitet, melyet James (Vowles) és Sven (Smeets) belém fektettek.”

A Williams ezzel az igazolással tehát már a távolabbi jövőre is gondol, miközben jelenleg még csak az egyik versenyzőjük helye biztos a 2024-es idényre. Alex Albon biztosan marad az istállónál, miközben Logan Sargeant ülése még kérdéses.

Az F1 jelenleg nincs jó helyzetben Németországban, Günther Steiner pedig tudni véli, hogy kik miatt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg "nagyon vonzónak" találja az Audi F1-es projektjét
Következő cikk Sainznak lenne egy nagy kívánsága az F1-es naptár kapcsán, és mi csak helyeselni tudunk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország