A Williams ügyvezetője félretette nyugdíját az „álomszerű” lehetőségért

Jost Capito, a Williams ügyvezetője felfedte, hogy nyugdíjba akart vonulni, de utána érkezett a lehetőség, amely „több volt, mint egy fiú megvalósult álma”. Miután elfogadta az ajánlatot, igyekezett beilleszkedni a csapatba, de ez a járvány idején nem egyszerű dolog.

Jost Capito, McLaren

Fotót készítette: McLaren F1 Team

62 évesen, és egy elég impozáns motorsportos karriert követően, amely egészen 1985-ig nyúlik vissza, amikor a BMW-hez csatlakozott, Capito azon gondolkozott, hogy talán itt az ideje, hogy egy könnyebb életbe kezdjen.

A német viszont végül úgy határozott, hogy még maradt benne egy utolsó nagy kihívásra való, amikor bejött a képbe a Williams újbóli felvirágoztatásának lehetősége. „A bejelentés előtt volt egy megbeszélésünk, de volt rá esély, hogy nyugdíjba megyek. Feltettem magamnak a kérdést, hogy most mit csináljak” – mondta Capito az F1 hivatalos weboldalának.

Még több F1 hír:

„Amikor feljött ez a szerepkör, azt mondtam magamnak, hogy ez több, mint egy fiú megvalósult álma, hogy a Williamst vezethetem. Igazán versengő típus vagyok. Bárhol is voltam, nyerni akartam. Tudom, hogy itt jelenleg nincsenek ilyen helyzetben. Mindannyian ismerjük a korábbi évek eredményeit, és hogy mindez miért alakult így.”

„Azért csatlakoztam, mert hatalmas lehetőséget láttam az új tulajdonosokkal, hogy ismét oda jutassuk a csapatot, ahol korábban volt, és ahová szerintem a Williams tartozik. Ez nagyon is közel áll a szívemhez” – fogalmazott a szakember.

A kezdeti feladata az lesz, hogy elmozdítsa a grove-i istállót a mezőny utolsó helyéről. Bár a járvány miatt az első hetekben még otthonról kellett dolgoznia, Capito érzése szerint azért így is sikerült egy jó alapot lefektetnie magának.

„Valóban szuper izgatott vagyok, miután egy hónapot online dolgoztam, és mindenkivel csak virtuálisan találkoztam, utána viszont még izgatottabb leszel, amikor a gyárban lehetsz a csapattal.”

 

„Öt nappal a leleplezés előtt jöttem el Németországból, és egyből egy ötnapos karanténba mentem át, nagyon szigorú volt, egyetlen szobában voltam csak, de a reggelik finomak voltak, utána pedig egész nap csak videóhívásokat intéztem. Jó volt végre elhagyni a karantént és végre találkozni mindenkivel személyesen is.”

„Egy éve még nem gondoltuk volna, hogy lehetséges virtuálisan elkezdeni a munkát, de már annyira hozzászoktunk, hogy egészen jól működött. Az elején sokan voltunk egyszerre, így mindenkinek be tudtam mutatkozni.”

„Amit eddig láttam és tapasztaltam a megbeszélések során: ez egy remek csapat, remek emberekkel, nagy a lelkesedés, és jók az alapok ahhoz, hogy megkezdjük a mezőny elejébe való visszatérést.”

„Már így is számos meetingem volt az utóbbi hónapokban, több mint 50 menedzserrel beszéltem, szóval úgy vélem, egészen jól átlátom a képet, most pedig össze kell hozni mindent” – zárta gondolatát a Williams új ügyvezetője.

Így fest Stroll idei astonos sisakja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: bahreini tesztek - 2. nap (szombat)
Következő cikk Először az Alpine volánja mögött Alonso! (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország